Ma reggel Lois pátyolgatott és teát hozott nekem az ágyba. Fél kilenckor kocsival elmentünk a springbanki közösségi központba és a tai chi tanfolyamunkban vettünk részt. Héten voltunk Ray-t, a tanárunkat is beleértve. Az óra után visszarobogtunk a faluba és találkoztunk a falusi nyugdíjasházban a többi helyi „gondozóval” a havi rendezvényünkre. Sajnos szakadt az esó, tehát a beütemezett csoportos séta elmaradt. A séta helyett letelepedtünk a nyugdíjasház tárgyalószobájában, erről-arról csevegtünk és információt cseréltünk.
Hazajöttünk és kettesben ebédeltünk. Kaja után letelepedtem a nappaliban és szunyókáltam, Lois közben leült a gép elé és ellenőrizte az emaileit. Háromkor gyalog átmentünk a mamához, teát főztünk, csevegtünk vele egy órányit, és hazajöttünk.
Este fél hétkor Sarah megérkezett a melóból és hármasban vacsiztunk. Kaja után Sarah kislányosan öt fontot kért kölcsön és vidámon danolászva elrohant a salsaórájára, mi pedig letelepedtünk a nappaliba, tévéztünk. Érdekes dokumentumfilmet megnéztünk, ami egészen színesen illusztrált az erős szelek hatását világszerte – rémeeeeeeeeeeeeessssssssss!
2009. április 28., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése