Reggel fél nyolckor a Sarah érkezett, és leült a gép elé, kinyomtatott egy térképet, mert ma sétálni fog a Malvern-hegység mentén Tracey-val, a barátnőjével.
Nyolckor elmentünk kocsival a Sainsburys-be, végeztük a szokásos heti bevásárlást magunknak is a mamának is, aztán hazajöttünk.
Kilenckor telfonáltam Ildikónak a Skype-on keresztül. Ezen a héten Ildikó közölte velem, hogy létezik egy nagyon érdekes magyar regény, “Légy jó mindhalálig” címmel, ami kötelező olvasmány a magyar általános iskolákban. Kedvesen beszkenelte nekem az első 4 oldalt Ildikó, és elküldte nekem emailben. Mindjárt érdeklődtem a főszereplő, egy kisgyerek, és a személyisége iránt.
A telefonhívás után átmentünk gyalog a mamához, átadtuk neki a kajáját. Teát főztünk és vele csevegtünk egy órát. Hazajöttünk és ebédeltünk ketten.
Délután Lois leült a gép elé és ellenőrizte az emaileket, én pedig felmentem az emeletre, lefeküdtem az ágyunkra és szundítottam egyet.
Felkeltem, és leültem a második gépünk elé. Az Amerikában élő húgom, Kathy telefonált a Skype-on keresztül és csevegtünk egy órát. Lois is beszállt a beszélgetésbe. Aztán teáztunk ketten a nappaliban, zabáltunk még két szelet karácsonyi süteményt.
Ötkor Sarah belenézett, kölcsönözott néhány konyhaeszközöket, mert ma este főz valamit a lakásában az új barátjának, Francis-nak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése