A budapesti levelezôpartnerem, Tünde emailezte, hogy ismét visszatért munkába: kb 3 hétig betegállományban volt, szegény. Két hét után járóbeteg lesz egy helyi kórházban (vagyis reuma szakrendelôben) 2 hét kezelésre.
Reggel 9-órától Ildikóval beszélgettünk a Skype-on keresztül. A téma: Juhász Gyula “milyen volt…” címû verse és Karinthy Frigyes “A CIRKUSZ” címû novellája (lásd alul).
Nagy nap volt ma, mert Ildikó végre a magyar nyelv egyik legnagyobb titkát is elárulta nekem, azaz a “sütemény” szó és a “torta” szó közötti különbséget. Úgy látszik, hogy nagyobb és díszesebb a torta, mint a sütemény. Ja!!! Ildikó elárulta azt is, hogy a fôzés-sütés a férje, Attila legnagyobb hobbija, és imádja fôleg a tortákat süteni: sajnos néha tésztát is készít: ez a tészta Ildikó szerint “rémesen” néz ki.
Délelôtt fél 11-kor átmentem gyalog a mamához, kitettem a kukáját, mert ma a gyûjtési nap, teát fôztem és vele csevegtem egy órát. Hazajöttem.
Délután tettünk-vettünk itthon. Este fél 7-kor a Sarah érkezett melóból, és vacsiztunk hármasban.
Juhász Gyula “milyen volt…” címû versérôl beszélgettünk Ildikóval. Megjegyeztem, hogy nagyon szép vers, nagyon élveztem. Szép szerkezete van. Gyengéd, szelíd és zenei üteme is van a versnek, és ezt szerintem a megismételések, a keresztrímelés, az és a szimmetria okoz. De mégis bágyadt és szomorú is a vers hangulata.
A vers szavai is gyengédek, szelídek, és a költô itt-ott az alliterációt is használja: pl bágyadt búcsúzónál szeme színére
A költô visszagondolkodik egy régi szerelmen, a neve Anna. A költô sok év után Anna megjelenését és szépségét elfelejteni kezd, de a változó évszakok emlékeztetik a hajára, a szemére és a hangjára, és ismét érzi a jelenlétét.
Nyáron a sárga búzamezôk emlékeztetik a költôt Anna szôke hajára. Ôsszel a kék egek emlékeztetik ôt Anna kék szemére. Elmúlik a tél, és azután tavasszal a sóhajtó rét emlékezteti a nô hangjára.
A táj, amit a költô felidéz, a síkság, a búzaföld, a rét. Az évszakok múlnak, és a vers a tavasszal fejezôdik be. A tavasz általában az az évszak, ami reményt hordoz, de mégis a költô számára egy mély szomorúságot is hordoz, és az utolsó sorban azt mondja, hogy egyre fakulnak az emlékei, Anna egyre messzébb van tôle, azaz Anna meleg szava szól át egy tavaszból, mely messze, mint az ég.
Szép szimmetria van a versben. Minden versszak elején megismételôdik az a kérdes: milyen volt. Milyen volt szôkesége / milyen volt szeme kékje / milyen volt hangja selyme. Aztán minden versszakban a megismételt válasz: nem tudom már.
Versszakrôl versszakra az évszakok elmúlnak: a nyár, az ôssz, a tavasz. Repül az idô: a múlt és a jelen összejön a költô lelkében: elfelejti, de aztán emlékszik rá, újra érzi, visszaréved. De közben egyre fakulnak a költô emlékei.
Versszakrôl versszakra a nô sajátságait felsorolja: a szôke haját, a kék szemét, a selymes hangját.
Nagyon szép vers, nagyon élveztem, bár lehet, hogy a hasonlatokra nézve kicsit sablonos lehet egykét hasonlat: a szôke haj és a sárguló búzaföld, a kék szem és a kék ég stb. De nem tudom.
Miután elolvastam ezt a verset és kicsit gondolkodtam rajta, nézelôdtem a neten, és böngésztem a Wikipédia-cikket Juhász Gyuláról.
Hát mit mondjak? Rájöttem, hogy Juhász Gyula örökre boldogtalan ember volt, idôrôl idôre öngyilkos, és az Annával való kapcsolata nagyon-nagyon furcsa volt: Anna nagytermetû, molett, szôke hajú színésznô volt, és úgy látszik, hogy Juhász látta ôt a színpadon, és beleszeretett. Belehabarodott Annába, de soha nem beszélt vele. Csak távolból imádta.
Ebbôl világos, hogy ebben a versben nem normális kapcsolatról beszél a költô. És kicsit sajnáltam, hogy elolvastam ezt a cikket. De visszaút nincs!
De mindez nem túl fontos szerintem. Nagyon-nagyon szép ez a vers. A lényege az, hogy az átlagos olvasó elolvassa a verset és meghatódik a szavaktól, és gondolkodik a saját elmúlt kapcsolatain, tökéletesen normális kapcsolatain, rokonszenvez a saját módján a költô gondolataival, és csak ez fontos szerintem.
Elvégre az átlagos költô nem normális ember, zseni vagy lángelme (de csak ha jó költô!). Nem gondolod?
Aztán Karinthy Frigyes “A CIRKUSZ” címû novellájáról beszélgettünk. Megjegyeztem, hogy nagyon élveztem ezt a novellát. Nem voltam biztos, de úgy látszik, egy álom ír le az író. Azt mondja, hogy egyszer “összezavarodott az álom”, és “utoljára végigálmodtam”. De álomként kicsit furcsa, mert az író tudatában van, hogy múlik az idô az álom alatt: azt írja, hogy “heteken és hónapokon keresztül tanult és gyakorolt”; azt is írja, hogy “sok-sok év óta vagyok itt és a cirkusz minden zegét-zugát ismertem”.
Szerintem, ez nem megszokott dolog egy álomban, hogy az ember tudatában legyen, hogy mennyire múlik az idô. Az én tapasztalataim szerint az álmokban az idô fogalma nem igazán létezik. Viszont Ildikó véleménye az volt, hogy nem álomról van szó ebben a történetben.
De minden esetre nagyon-nagyon élveztem a történetet. Számomra érdekes, hogy egy cirkusz ennek az álomnak a fókusza, vagy ennek a rémálomnak a fókusza, mert a cirkusz tökéletes tárgy: persze a cirkusz jellemzôje, hogy kicsit rémes és groteszk, a cirkusz tagjai, a bohócok, a groteszk smink, a groteszk gépek, a groteszk hangszerek, ebben az esetben a hullakamra is stb.
Én az életemben soha nem láttam egy cirkuszt, de a kisgyermekkoromban sokszor elolvastam cirkuszokról szóló könyveket, képes könyveket, és emlékszem, hogy mennyire rettegtem a groteszk képektôl, és visszagondolva azt hiszem, hogy néha álmodtam ezekrôl.
A történet végkifejlete az, hogy a fiú, aki elszegôdik a cirkusznál és sok év képzés után akrobata lesz, végül beteljesíti az álmát: a hegedûjén játszani a közönség elôtt azt a meseszép dallamot, amit szerezett sok-sok évvel ezelôtt a fiatalkorában. De akrobata a férfi, tehát persze, hogy egy magas pózna tetején játssza a meseszép dallamát. Ildikó megjegyezte, hogy számára a történet legfôbb tanulsága az volt, hogy az embernek néha sok-sok évet kell várni, hogy beteljesüljenek az álmai.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése