Kép: Koncz Zsuzsa megengedi, hogy a közönség énekelje az utolsó versszakot....Reggel 8:45-tól beszélgettem Ildikóval a Skype-on keresztül. Tegnap este emailezte, hogy influenzás, nem biztos, hogy tud-e beszélni vagy sem, de a végén minden terv szerint alakult, és egy órát csevegtünk.
Az első téma: Petőfi Sándor: A puszta, télen (utolsó 2 versszak), a második téma: Bródy János: Ha én rózsa volnék. Lásd alul.
Tízkor „Magyar Mike” érkezett, és magyarul tanultunk. Elolvastunk két fejezetet a magyar nyelvtankönyvünkből, aztán kicsit csacsogtunk magyarul. Megkérdeztem Mike-tól, hogy mit csinált az elmúlt hétvégén, és Mike mindent részletesen elmondott.
Mindeközben Lois szorgoskodott és forgolódott a garázs előtti felhajtón, kitakarította kívül-belül a kocsit. Miután Mike távozott, Lois-nak segítettem, és beraktuk is a kocsiba a csilli-villi új Citroen lábtörlőket (már 23 évesek a régiek!).
Ebédeltünk ketten, aztán elmentünk kocsival a városba, beugrottunk a Wilkinsons-ba és vettünk egy “pisztolyt”, amit azért használni fogok, hogy újjátömítsem a csempézett fal és a fürdôkád közti rest, mert még mindig guggolunk mindennap a fürdőkádban, amikor zuhanyozunk, ami nagyon-nagyon bosszant!!! Aztán betértünk a Frederick Allen ékszerboltba, vettünk 2 óraszíjat, az egyiket Lois-nak, a másikat a mamának. Végül beugrottunk a Caffé Co. olasz kávéházba teára és süteményre. Hazajöttünk.
A budapesti levelezőpartnerem, Tünde két verset küldött egy emailben, amit Robert Burns, a skót költő írt (magyar fordításban). Persze a mai nap Burns születésének a 250. évfordulója. Beszélgettünk kicsit arról a hétról, amit Londonban töltöttünk mindketten múlt szeptemberben, és mondtuk, hogy mik volt a legjobb emlékeink. Késóbb Tünde a „Goodbye London” Illés-dal szövegét is küldte. A 60-as / 70-es években az Illés volt a kedvenc együttése.
Délután fél 5-kor átmentünk gyalog Lois-szak a mamához, teát főztünk és csevegtünk vele egy órát, aztán haza. Este fél 7-kor a Sarah érkezett melóból és vacsoráztunk hármasban.
u.i. a Skype-hívás alatt megjegyeztem Ildikónak Petőfi versének a nyolcadik versszakáról, hogy nekem érdekes, hogy (az egyik versszakról a másikra) a versszaktól függően kicsit változik a pontos idő ebben a versben. A nyolcadik versszakban, az alkony közeledik, és elül a vihar: a köd települ.
Alkonyat felé ha fáradtan elûlnek, / A rónára halvány ködök telepûlnek, / S csak félig mutatják / A betyár alakját, / Kit éji szállásra prüsszögve visz a ló... / Háta mögött farkas, feje fölött holló
Eddig csak a becsületes, szorgalmas vidéki embereket láttuk. De most már másféle emberrel találkozunk, a betyárral. Lovagol, és helyet keres, ahol aludhat. Nekem nagyon nagyon tetszenek a szóképek ebben a versszakban. Először kicsit fenyegető a hangulat. Kőd van, ami mindig kicsit veszélyes. És alig látható ez a betyár. (Ez mellékes, de ez a vers a hírhedt XIX. századi gyilkosra emlékeztetett, aki megerőszakolta és megőlte sok nőt a londoni ködben). Sőt a farkas ragadozó állat és a holló ragadozó madár, olyan mint a betyár, aki ragadozó ember. Egészben véve fenyegető és kicsit veszélyes, rémisztő, hátborzongató a hangulat és a szókép.
Mint kiûzött király országa szélérõl, / Visszapillant a nap a föld peremérõl, / Visszanéz még egyszerMérges tekintettel, / S mire elér a szeme a tulsó határra, / Leesik fejérõl véres koronája.
A kilencedik versszak kicsit zavart engem, amikor először elolvastam, nem egészen értettem, hogy mit jelent, és miért ezzel a szóképpel fejezi be a verset a költő. A napot kiűzték az ég magasságából: leesik a földre a koronája. De a végén rájöttem, hogy persze 1848. januárában írta ezt a verset Petőfi, tehát világos, hogy politikai jelentősége van ennek a versnek. A költő a napot az uralkodóhoz hasonlítja össze: télen a nap már nincs hatalma, hasonlóképpen az uralkodónak már nem lesz hatalma a forradalom után Petőfi szerint. A kőltő így biztatja azokat a fiatal barátait, akik forradalmat terveznek.
Bródy János: „Ha én rózsa volnék”: megjegyeztem, hogy nagyon-nagyon szép ez a dal. Ildikó azt mondta, hogy eredetileg népdalnak tartotta, és biztosan a dal stílusa olyan, mint egy népdal. Én nagyon szeretem a magyar népzene stílusát, egészen más, mint az angol, a népzene hagyománya is egészen más, mint az angol. Az én fülemnek kicsit orientális vagy török hangulata van ennek a stílusnak.
Ennek a dalnak egyszerű, de vissza-visszatérő dallama van. A szavak nagyon szépek, rengeteg megismételés is van, ami igazán megható: ha én ablak volnék, ha én kapu volnék stb, és bizonyos szavak megismételődnek: minden, mindig, mindenki, mindent, mindenféle az egész dalon át.
Őszintén szólva először teljesen félreértettem ezt a dalt. Miután felolvastam az első 3 versszakot, azt gondoltam, hogy nagyon ártatlan, kissé naiv, de nyíltszívű dal, és azt hittem, hogy a dalíró kifejezi a saját nyíltságát, a barátságát és a segítőkészségét az egész világnak. De ugyanakkor nem éreztem, hogy egészen értettem a dal jelentését, és biztosan egyáltalán nem értettem az utolsó 2 versszakot, és nem értettem sem a lánckerékre valjó utalást sem a zászlóra való utalást. És őszintén szólva fogalmam sem volt, hogy mi az egész dal jelentése.
Aztán rájöttem, hogy politikai dal ez, vagy politikai jelentőssége van. Így újra elemeztem. Egyelőre kihagyom az első versszakot, később beszélek róla.
A 2. versszakban az író azt mondja, hogy ha én kapu volnék, mindig nyitva állnék, akárhonnan jönne, bárkit beeengednék stb. Szerintem az író azt akarja, hogy az emberek szabadon utazhassanak határokon át, és megismerkedjenek egymással, megismerjék egymás országát és egymás ötleteit.
Aztán a 3. versszakban az író azt mondja, hogy ha én ablak volnék, akkor nagy lennék, hogy az egész világ láthatóvá váljék stb. Szerintem azt akarja, hogy mindenki szabadon nézhesse a világot és kifejezze a véleményeit a cenzúra nélkül.
Azt mondja a 4. versszakban, hogy ha én utca volnék, mindig tiszta lennék, minden áldott este fényben megfürödnék, és ha egyszer rajtam lánckerék taposna, alattam a föld is sírva beomolna. A végén (Lois segítségével) rájöttem, hogy amikor lánckerékről beszél, valóban az idegen tankokról beszél. És nagyon nagyon erős a szókép: és persze amiatt sír a föld, hogy a saját fiai szenvednek.
Végül a 5. versszakban mondja, hogy ha én zászló volnék, sohasem lobognék, mindenféle szélnek haragosa lennék, akkor lennék boldog, ha kifeszítenének, s nem lennék játéka mindenféle szélnek. Azaz nem akarja, hogy Magyarország még az idegen hatalmak játéka legyen. Rájöttem, hogy a magyarok számára, nagyon nagyon fontos ez a fogalom.
De az első versszakra térve, megjegyeztem Ildikónak a Skype-hívás alatt, hogy nem egészen értettem, amit akar mondani itt az író. Azt mondja, hogy ha én rózsa volnék, nem csak egyszer nyílnék, minden évben négyszer virágba borulnék, nyílnék a fiúnak, nyílnék én a lánynak, az igaz szerelemnek és az elmúlásnak. Ildikó megmagyarázta, hogy mit jelent a magyaroknak ez a versszak. Nekem speciel tetszett az a gondolat, hogy a négy dolog – a fiú, a lány, az igaz szerelem és az elmúlás - valahogyan a normális életet és a normális társadalmat jelenti.
Mondtam Ildikónak, hogy miután elolvastam ennek a dalnak a szövegét, nézelődtem a Wikipédián és láttam egy cikket Bródy Jánosról. Olvastam azt, hogy az Illés együttés egyik tagja volt a 60-as és a 70-es években. A cikk szerint a hetvenes években e miatt a dal miatt a hatóságok visszarendelték az Illés egyik albumát a boltoktól és bezúzták. Aztán rájöttem, hogy igazam van: politikai jelentőssége van ennek a dalnak. A cikk szerint Bródy nagyon ügyes és okos volt, mert sokszor kijátszotta a szabályokat és látszólag „ártatlan” dalokkal elkerülte a cenzúrát.
Furcsa, de rájottem, hogy én vásároltam egy Illés-albumot 1999-ben, amikor Pécsen voltunk Lois-szal. A pécsi barátunk, István nekünk ajánlott 2 együttést: az Illést és a Beatricét. A látogatásunk alatt beugrottunk egy pécsi lemezboltba, és vettünk találomra 2 albumot, a Beatrice egyik albumát és az Illés egyik albumát. Az Illés-albumon az a „Goodbye London” dal jelenik meg.
Miután elolavastm a cikket a Wikipédián, megnéztem Péter Szabó Szilvia videoját, aztán Koncz Zsuzsa változatát (mindketten a „Ha én rózsa volnék” dalt élőben éneklik hangverseny alatt). Mindkét verzió nagyon nagyon szép, de kicsit jobban szerettem Koncz Zsuzsa változatát. Nagyon megható volt az utolsó versszakban, amikor Zsuzsa megengedi, hogy a közonség énekelje a dalt.
Aztán maga Bródy János változatát is találtam a neten (a YouTube-on). 2006-ban rögzítette videóra egy hangversenyen. Ennek a videó elején egy felirat vagy üzenet jelenik meg a képernyőn, hogy „Ezt a dalt azoknak ajánlom, akik az elmúlt 50 évben Magyarországon éltek, vagy szerettek volna élni”. (Ezt úgy értelmeztem, hogy azokról beszél, akik 1956-ban meghaltak, de Ildikó azt mondta, hogy ne felejtsem el azokat, akik a határokon át kellett élni, pl Romániában, Szlovákiában stb.
Számomra nagyon érdekes, hogy milyen gyakran származik a szenvedésből és a boldogtalanságból a szép költészet, a szép zene, és a szép művészet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése