[a képen (lásd balra) tisztán látható a fürdôkád körüli rééémes rés: jobbra a befagyott puszta]
Délelôtt 10 óra körül üldögéltem a forró gôzölgô fürdôvízben (még tilos a zuhanyozás a csempézett fal és a fürdôkád közti rés miatt), majd fél 11-kor rádöbbentem arra, hogy megállapodtunk Ildikóval abban, hogy 11 órától (magyar idô szerint) beszélgetünk. Ó jaj! Rájöttem, hogy belezavarodtam ismét a magyar és a greenwichi idôbe (ez a fogalom – tudniillik ez az 1 órás idôkülönbség - nem par excellence rakéta-tudomány: de végül eldöntettem, már százalékoltam magam!). Lélekszakadva odárohantam a számítógéphez. Szerencsémre Ildiko tudott 11:20-ig (greenwichi idô szerint) beszélgetni, így tudtunk 50 percig csacsogni. A téma: Petõfi Sándor: A PUSZTA, TÉLEN (lásd alul)Mindeközben Lois átrendezte a kamrát. Az biztos, hogy ezentúl nem találok meg benne semmit (de nem baj - holnaptól fogyókúrázunk).
Ebédeltünk ketten, aztán tettem-vettem a kert végében, lecsekkoltam a fészert és a fészer rohadt falait. Új fátáblát kell rendelnem: ó jaj. Délután 3-kor átmentem gyalog a mamához, teát fôztem és csevegtünk egy órát. Este fél 7-kor a Sarah érkezett melóból és vacsoráztunk hármasban.
u.i Petõfi Sándor: A PUSZTA, TÉLEN.
Hej, mostan puszta ám igazán a puszta! / Mert az az õsz olyan gondatlan rosz gazda / Amit a kikelet / És a nyár gyüjtöget, / Ez nagy könnyelmüen mind elfecséreli, / A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli.
Megjegyeztem, hogy elôször észrevettem a szótagokat és az ütemet. Az elsô sor a második sorral rímel, a harmadik a negyedikkel stb. Az 1. 2. 5. 6. sorok 12 szótagból állnak. A 3. és a 4. sorok pedig csak 6 szótagból állnak, és így nagyon gyorsan gördülnek, szóval gördülékeny és kellemes az ütem a versszak közepén.
Kikérdeztem Ildikótól az elsô sor jelentésérôl. Megmagyarázta, hogy bát a puszta szót megismételi a költô, melléknév az elsô, fônév a második.
A költô aztán felsorolja az évszakokat, amelyeket a jó vagy a rossz gazdához hasonlít. A tavasz és a nyár a jó gazdák, akik gyüjtôgeti a mezôk termését. Az ôsz és a tél a rossz gazdához hasonlít a költô, mert pocsékolják és eltüntetik a termést. És a tél meddôségérôl van szó. Ez a versszak a téllel fejezôdik be, azzal az évszakkal, ami persze a vers fókusza lesz.
Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával, / Sem a pásztorlegény kesergõ sípjával, / S a dalos madarak / Mind elnémultanak, / Nem szól a harsogó haris a fû közûl, / Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedûl
Most már a költô a télre koncentrál. Nekem érdekes, hogy minden versszakban a költô a téli táj csak egyik oldalára koncentrál. És a második versszakban a költô a puszta hallgatását megjeleníti. Vége van a nyár hangjainak: már nem hallatszanak a juhok kolompjai, a pásztorlegény kesergô sípja, a dalos madarok énekelése, a prücsök hegedülése. Elképzelünk egy csendes, hallgató vidéket.
Nekem nagyon tetszett a költô leírása ebben a versszakban: fôleg a juhnyáj kolompja, ami méla : a pásztorlegény sípja, ami kesergô; a haris hangja, ami harsogó: mind három hang kicsit érdes vagy durva az én fülemnek.
Egészben véve, ennek a versszaknak a hangulata egy hallgató, mozdulatlan síkságról van szó. Az eddigi tudomásunk szerint még nincsenek emberek, még nincsenek állatok, még nincsenek madarak. Még nem tudjuk pontosan, hogy milyen az idô.
Mint befagyott tenger, olyan a sík határ, / Alant röpül a nap, mint a fáradt madár, / Vagy hogy rövidlátó / Már öregkorától, / S le kell hajolnia, hogy valamit lásson... / Igy sem igen sokat lát a pusztaságon.
A harmadik versszakban még csendes a jelenet. De elôször megtudjuk, hogy nagyon-nagyon hideg van, mert a költô szerint a sík határ olyan mint egy befagyott tenger.
De ennek a versszaknak a nap a legfontosabb fókusza, a nap, ami alacsonyan repül az égen. Nekem nagyon-nagyon tetszett a költô két hasonlata: azaz a fáradt madár és fôleg a rövidlátó öregember.
Nagyon-nagyon tetszett a rövidlátó öregember szóképe. Én személyesen nagyon-nagyon rokonszenvezek ezzel az öregemberrel. Folyton lehajolok, hogy valamit lássak, vagy tolom a szemüvegemet az orrom végéig, hogy jobban valamit lássak. Biztos vagyok, hogy Petôfi öregembere is belezavarodott volna nemzetközi idôzónákba: szôrnyû dolog, az öregkor!!! De egyszerûen szuper szerintem mindkét szókép.
Üres most a halászkunyhó és a csõszház; / Csendesek a tanyák, a jószág benn szénáz; / Mikor vályú elé / Hajtják estefelé, / Egy-egy bozontos bús tinó el-elbõdül, / Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül
Eddig csak azt tudjuk, hogy hideg van, és emberi hang nélküli, állati hang nélküli a puszta, és a nap alacsony az égen. A 4. versszakban a költô néhány magányos épületet megjelenít: a halászkunyhót és a csôszházat, a tanyákat. És elôször állatokat is említ: de az állatok mind bent vannak, szénáznak, kint pedig a táj csendes marad. Azt is tudjuk meg, hogy most már estefelé. Elôször meghallunk valamit: a tinó, ami elbôlydül, mert jobban szeretne kint lenni.
Leveles dohányát a béres leveszi / A gerendáról, és a küszöbre teszi, / Megvágja nagyjábul; / S a csizmaszárábul / Pipát húz ki, rátölt, és lomhán szipákol, / S oda-odanéz: nem üres-e a jászol?
Eddig még nem említett embereket a költô , legalább kifejezetten nem említett, de most már látjuk a bérest, és elôször látjuk, hogy valaki valamit csinál: a béres leveles dohányát leveszi a gerendáról, és a küszöbre teszi, megvágja nagyjából, és a csizmaszárából pipát húz ki, rátölt és lomhán szipakol.
De még a csárdák is ugyancsak hallgatnak, / Csaplár és csaplárné nagyokat alhatnak, / Mert a pince kulcsát / Akár elhajítsák, / Senki sem fordítja feléjök a rudat, / Hóval söpörték be a szelek az utat.
Ebben a versszakban elôször a csárdát megjeleníti a költô, és a házaspár, a tulajdonosok. A két ember tudja, hogy senki nem fog meglátogatni ma este így nem kell dolgozni.
Az utolsó sorban, megtudjuk, hogy kint hóval söpörtek be a szelek az utat. Elôször tudjuk, hogy havazik, és fújnak a szelek.
Nagyon nagyon tetszik ez a szókép. Jobban szeretném képzelni, hogy éjjel van: a csaplár és a felesége alszik csendesen az ágyukban, mindeközben kint sivít a szél és felgyülemlik a hó az utakon és a csárda körül. Hallgat a csárda, mondja a költô. Azaz maga a csárda alszik csendesen.
Most uralkodnak a szelek, a viharok, / Egyik fönn a légben magasan kavarog, / Másik alant nyargal / Szikrázó haraggal, / Szikrázik alatta a hó, mint a tûzkõ, / A harmadik velök birkozni szemközt jõ.
Szerintem most már teljesen változik a vers hangulata ebben a versszakban. Rémes és erôszakos a szókép. A légben vagyunk, fent vagyunk, magasan vagyunk, és a szelek és a viharok birkóznak egymással. Nagyon dramatikus és rémes szókép. A szikrázás kifejezi a viharok erejét, a csata a viharok és a szelek közötti csata.
Alkonyat felé ha fáradtan elûlnek, / A rónára halvány ködök telepûlnek, / S csak félig mutatják / A betyár alakját, / Kit éji szállásra prüsszögve visz a ló... / Háta mögött farkas, feje fölött holló. ///
Mint kiûzött király országa szélérõl, / Visszapillant a nap a föld peremérõl, / Visszanéz még egyszerMérges tekintettel, / S mire elér a szeme a tulsó határra, / Leesik fejérõl véres koronája.
Sajnos kifutottunk az idôbôl: Ildikónak mennie kellett. Így legközelebbre halasztottuk az utolsó 2 versszakot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése