ez aztán a családi élet!

Reggel 9-tól Ildikóval beszélgettem a Skype-on keresztül, a téma: Ady Endre Õrizem a szemed címû verse. Mondtam, hogy amikor olvastam az elsô versszakot elképzeltem egy idôs szerelemespárt, aki szemben áll egymással, kéz a kézben, szem a szemben. A versszak üteme nagyon nyugalmas, rengeteg megismételés és rímelés van a sorok között, valamiféle szimmetria, szimmetrikusság van, ami nagyon megnyugtató. Azt gondoltam a kezdetben, hogy talán egy szerelmes vers ez: a nyugalom és a szerelem erôs érzése van. Bár érdekes az is, hogy ôrzi a kedvese szemét a költô, és nem néz bele, ami intímebb/bensôségesebb lenne egy igazi szerelmes versben.

A második versszakban eltûnik a nyugalmas ütem, a megismételés, a rímelés, és teljesen eltûnik a nyugalom érzése is. A világok pusztulása nem mindennapi szerencsétlenség, és ezeknek a szavaknak apokaliptikus érzése van. Apokaliptikus vizió ez. A csillagok háborúja, vagy Armageddon, a döntô csatára, meg ilyesmi jutott eszembe.

Az ôsi vadember erôs szókép, azaz az ôsi vad, akit rettenet ûz. Egy primitív férfit képzeltem magamnak, aki valami óriási természetes eseményt vagy katasztrófát lát, legyen az mennydörgés vagy földrengés vagy vulkánok vagy napfogyatkozás stb.
Itt ebben a versszakban az világos lesz, hogy talán éppen a vers kezdete elôtt megérkezett vagy hazaérkezett vagy hazarohant a költô a kedveséhez. Itt kéz a kézben, szem a szemében állnak, de az olvasó szempontjából most már vajmi kevés nyugalom, biztonság érzése van: mindketten riadtan várnak együtt, és úgy látszik, hogy valamiféle borzasztó katasztrófa lesz kilátásban, amivel dacolni kell.

A harmadik versszak persze az elsô megismételése: visszatér az egyenletes ütem, a rímelés, a szimmetria, a szimmetrikusság, de nekem lehetetlen volt az eredeti nyugalmat és biztonságot érezni. Teljesen megváltozott a hangulat. Most már úgy éreztem, hogy a túlelés a szerelmespár legfontosabb célja.

Az utolsó versszakban, kérdések vannak, válaszok nincsenek: “Nem tudom, miért, meddig maradok meg még neked”. És nagyon-nagyon bizonytalannak tûnik a helyzet. Az erôs szorongás uralkodik. Ismét eltúnik az elsô két sorban a nyugalmas ütem, a rímelés, a szimmetria. Az utolsó 2 sorban visszatér a megismételés, bár észrevettem, hogy a költô elkerüli a nyugalmas rímelést: kezedet/szemedet. De mégis úgy éreztem, hogy ennek az utolsó 2 sorban nem teljesen remény nélküli a vers befejezése!

Nagyon nagyon megható vers, speciel az egyszerûsége, az erôs szóképei, a szerelmespár szimmetrikus póza vagy szimmetrikus felállása, a sorok, a versszakok szimmetrikus szerkezete stb. A tömörség is hihetetlen. Elképesztô, hogy lehet olyan sokat kifejezni csak 16 sorban (vagy 12 sorban a megismételést leszámítva!!!) Nagyon-nagyon élveztem.

Mindeközben Lois elment kocsival a templomba, és a Skype-hívás után nekivágtam az ebéd fôzésének: sült csirke sült krumplival, és a kertünkben termesztett kellbimbóval és pasztinákkal, gyümölcslé, utóételnek a kertünkben termesztett rebarbarával készült püré tejszínhabbal.

Kettesben ebédeltünk: a mama mondta, hogy nem jön el, nem aludt jól az éjjel. A Sarah mondta, hogy késôbb tudnánk-e tányérbe tenni az adagját; megígérte, hogy késôbb belenéz kivenni és mikróban felhevíteni/felmelegíteni a lakásában!!! Ez aztán a családi élet!!!

Délután Lois ellenôrizte az emaileket, én pedig döglöttem, döglöttem, ja és döglöttem. Hát ennyi!