Reggel fél 9-kor a mama telefonált, hogy iszonyúan zakatol a kombi cirkója, “olyan, mint egy gyorsvonat”. Mondtam magamban, hogy mindig nagyzol a mama, de mégis tanácsoltam, hogy kikapcsolódja. Megígértem, hogy eljövök hozzá 10 óra után.
Délelôtt 9-kor Ildikó telefonált a Skype-on keresztül. A férje, Attila ma egész nap dolgozik az uszodában úszómesterként. Mindeközben Lois elment kocsival a templomba.
Délelôtt 10-kor átmentem gyalog a mamához. Mondta, hogy telefonált a British Gas-nak: a gázszerelô holnap délelött jön.
Lois hazaért és ebédeltünk ketten. Az ebéd után Lois leült a gép elé ellenôrizte az emaileket, én pedig letelepedtem egy közeli fotelba, és szunyókáltam….zzzzzzz!
Délután három órakor elmentünk kocsival a Sarah lakásába: megint iszonyuan multitask voltam: felszereltem azt a számítógépet, amit a cégétôl kapott a Sarah; felszereltem a digitális televizióját, amit a cégétôl kapott; felszereltem az új mikrót; kijavítottam a fürdôszobaszekrényt, enyvét használva! Hazavittük a régi televizióját és egyéb cuccot.
Uzsonnáztunk. Este tévéztem, miközben Lois kötött valamit a kis unokánknak, a Rosalind-nak, talán valami gyapjúpulcsit vagy hasonlót.
2009. január 5., hétfő
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése