Képek: Patrica tanácsadó könyve (és egy pár idegennyelvű változatai is: törökül???, románul ????)
Délelőtt negyed 11-kor beszélgettem Ildikóval a Skype-on. A téma: Csoóri Sándor ANYÁM FEKETE RÓZSA (lásd alul). Ildikó nagyon fáradt mostanában, kicsit elhavazta magát: tanulás, tanítás, órák, beszélgetések stb.
Kettesben ebédeltünk Loisszal, azután kocsival elrohantunk a városi kommunális hulladéklerakó telepre, leraktuk a régi mikrónkat, majd továbbmentünk a Homebase barkács-áruházba és szegeket meg ezt-azt vettük, végül betértünk az Argosba, hogy új telefont vásároljunk a mamának. Továbbmentünk a mamához, teat főztünk, felszereltük az új telefont, azután elrohantunk a barátnőnkhöz, Patriciához: letelepedtünk Patricia nappalijában, vele és Tommal, a férjével csevegtünk, teáztunk, uzsonnáztunk egy órányit, aztán haza. Patricia szakember a személyiség típusok terén (tanácsadó könyvet is írt: lásd a képet felül), tehát nagyon nagyon hasznos és megnyugtató vele beszélni azokról a “nehéz” személyiségekről, akiket mindennap kezelnünk kell!
Este 6-kor a Sarah megérkezett a melóból, és hármasban vacsoráztunk.
Csoóri SándorANYÁM FEKETE RÓZSA
1. Anyámnak fáj a feje,
Kettesben ebédeltünk Loisszal, azután kocsival elrohantunk a városi kommunális hulladéklerakó telepre, leraktuk a régi mikrónkat, majd továbbmentünk a Homebase barkács-áruházba és szegeket meg ezt-azt vettük, végül betértünk az Argosba, hogy új telefont vásároljunk a mamának. Továbbmentünk a mamához, teat főztünk, felszereltük az új telefont, azután elrohantunk a barátnőnkhöz, Patriciához: letelepedtünk Patricia nappalijában, vele és Tommal, a férjével csevegtünk, teáztunk, uzsonnáztunk egy órányit, aztán haza. Patricia szakember a személyiség típusok terén (tanácsadó könyvet is írt: lásd a képet felül), tehát nagyon nagyon hasznos és megnyugtató vele beszélni azokról a “nehéz” személyiségekről, akiket mindennap kezelnünk kell!
Este 6-kor a Sarah megérkezett a melóból, és hármasban vacsoráztunk.
Csoóri SándorANYÁM FEKETE RÓZSA
1. Anyámnak fáj a feje,
nem iszik feketét —
Anyámnak fáj a feje,
nem szed be porokat:
szótlanabb sápadtsággal
feji meg tehenét,
szótlanabb sápadtsággal
söpröget, mosogat.
A költô anyjának fáj a feje, de úgy látszik, hogy bírja. Nem keres gyógyírt. Része az életének ez a fájdalom, és elkerülhetetlennek tûnik. Nem tehet róla: a sorsa kérdése. A fejfájás támadja, és nem csinál semmit, hogy megvédje magát. Mindennap sok munkát kell végezni: elkerülhetetlenek ezek a feladatok, a tehenet meg kell fejni, söprögetni kell, mosogatni kell. Mindig csendesen végzi ezeket a feladatokat, de ha fáj a feje, még szótlanabbá válik. Senki mást érdekel ez a szegény vidéki asszony, senki más törôdik vele. Láthatatlan ez az asszony. A költô két sort megismétel: anyámnak fáj a feje, és szótlanabb sápadtsággal. Számomra ez a megismétlés hangsúlyozza az asszony életének a fájdalmas, fáradtságos, sivár, unalmas, változatosság nélküli természetét.
A költô az anyja sápadtságát is hangsúlyozza. Ez a szókép egészen más, mint a vidéki ember szokásos szóképe: igaz, hogy szegény az átlagos vidéki ember, de sokszor egészséges (makkegészséges) a külleme/ a külsôje, és pirospozsgás az arca. De úgy néz ki, hogy nem egészséges a költô anyja. A szabadtéri munkája, a friss levegô, a természettel való közvetlen kontaktusa nem teszi egészségessé ezt az asszonyt.
Ebben a versszakban nagyon kicsi és korlátozott az asszony világa. Nem írja le a helyet, ahol vagyunk, de lehet, hogy egy kis udvarat képzelünk el. Nem vagyunk biztosak, de sejtjük, hogy az asszony a nap nagy részében egyedül van, egyedül és szótlanul dolgozik.
A költô az anyja sápadtságát is hangsúlyozza. Ez a szókép egészen más, mint a vidéki ember szokásos szóképe: igaz, hogy szegény az átlagos vidéki ember, de sokszor egészséges (makkegészséges) a külleme/ a külsôje, és pirospozsgás az arca. De úgy néz ki, hogy nem egészséges a költô anyja. A szabadtéri munkája, a friss levegô, a természettel való közvetlen kontaktusa nem teszi egészségessé ezt az asszonyt.
Ebben a versszakban nagyon kicsi és korlátozott az asszony világa. Nem írja le a helyet, ahol vagyunk, de lehet, hogy egy kis udvarat képzelünk el. Nem vagyunk biztosak, de sejtjük, hogy az asszony a nap nagy részében egyedül van, egyedül és szótlanul dolgozik.
2. Anyámra durván szólnak
jöttment idegenek?
Anyám az ijedtségtõl
dadog és bereked.
Sötét kendõjét vonván,
magányát húzná össze:
ne bántsa többé senki,
félelmét ne tetõzze.
Itt láthatjuk, hogy az asszonynak a nap során alkalmi kontaktusa van néhány emberrel, hébe-hóba, idegenekkel való kontaktusa van. Csak alkalmi ez a kontaktus, mert a költô azt mondja, hogy jönnek-mennek. Nem említ barátokat, vagy rokonokat a költô, csak idegeneket. Van hébe-hóba ez az emberi kontaktus, de nem segít az asszonynak ez a kontaktus, csak még nehezebbé teszi az aszzony életét, a munkanapját.
Az elsô versszakban a fejfájas támadja a költô anyját, a második versszakban az idegenek támadják: tettlegesség nincs, csak szóban durvák ezek az idegenek, akik jöttek-mennek. Amikor a fejfájás támadja, semmit sem csinál az asszony, hogy megvédje magát. Hasonlóképpen, amikor durván szólnak az idegenek, semmit sem csinál, hogy megvédje magát.
Íjedt az anyja, és ennek az íjedtségének a tünetei az íjedtség és az idegesség klasszikus tünetei: a dadogás, a száraz torok és száj. A legtöbb ember esetében, az átlagos ember esetében ezeket a tüneteket csak ritkán tapasztalja az élete során: a nagy rendezvény vagy esemény (pl az esküvô stb) a szokatlan helyzet vagy a váratlan veszély, a katasztrófa vagy a szerencsétlenség, a hirtelen veszély stb. De ez az asszony naponta többször tapasztalja ezeket a tüneteket, mindennapos dolog az íjedtsége és az idegessége, állandó része a mindennapos életének, olyan mint valamelyik krónikus betegség.
Ennek a versszaknak a második felében nagyon-nagyon megható szókép van: az asszony vonja a sötét kendôjét, és úgy néz ki, hogy az önvédelemnek az egyetlen fegyvere ez a gesztus. A sötét kendô olyan, mint egy szánalmas pajzs. Ezzel próbálja magát megvédeni, amennyire lehet, az idegenek durva szavai ellen. A sötét kendô megvédi az asszonyt de ugyanakkor bezárja a magányosságát. Számomra ez a szókép, ez a gesztus, ez a cselekedet olyan mint egy magzati póz. Uralkodik az íjedtség, nem lehetségesek más érzelmek.
“Ne bántsa többé senki, félelmét ne tetôzze”: az asszony gesztusa ellenére megmarad a félelem, a bántás, a fájdalom, de az asszony próbálja szánalomra méltó módon valahogyan korlátozni a fájdalmat, amennyire lehet.
Azt is vesszük észre, hogy sötét az anyja kendôje. Nem színes, és ez emlektet minket a vers címére, amit olvastunk elôbb, mielôtt kezdôdnekk az elsó sorok: anyám fekete rózsa.
Az elsô versszakban a fejfájas támadja a költô anyját, a második versszakban az idegenek támadják: tettlegesség nincs, csak szóban durvák ezek az idegenek, akik jöttek-mennek. Amikor a fejfájás támadja, semmit sem csinál az asszony, hogy megvédje magát. Hasonlóképpen, amikor durván szólnak az idegenek, semmit sem csinál, hogy megvédje magát.
Íjedt az anyja, és ennek az íjedtségének a tünetei az íjedtség és az idegesség klasszikus tünetei: a dadogás, a száraz torok és száj. A legtöbb ember esetében, az átlagos ember esetében ezeket a tüneteket csak ritkán tapasztalja az élete során: a nagy rendezvény vagy esemény (pl az esküvô stb) a szokatlan helyzet vagy a váratlan veszély, a katasztrófa vagy a szerencsétlenség, a hirtelen veszély stb. De ez az asszony naponta többször tapasztalja ezeket a tüneteket, mindennapos dolog az íjedtsége és az idegessége, állandó része a mindennapos életének, olyan mint valamelyik krónikus betegség.
Ennek a versszaknak a második felében nagyon-nagyon megható szókép van: az asszony vonja a sötét kendôjét, és úgy néz ki, hogy az önvédelemnek az egyetlen fegyvere ez a gesztus. A sötét kendô olyan, mint egy szánalmas pajzs. Ezzel próbálja magát megvédeni, amennyire lehet, az idegenek durva szavai ellen. A sötét kendô megvédi az asszonyt de ugyanakkor bezárja a magányosságát. Számomra ez a szókép, ez a gesztus, ez a cselekedet olyan mint egy magzati póz. Uralkodik az íjedtség, nem lehetségesek más érzelmek.
“Ne bántsa többé senki, félelmét ne tetôzze”: az asszony gesztusa ellenére megmarad a félelem, a bántás, a fájdalom, de az asszony próbálja szánalomra méltó módon valahogyan korlátozni a fájdalmat, amennyire lehet.
Azt is vesszük észre, hogy sötét az anyja kendôje. Nem színes, és ez emlektet minket a vers címére, amit olvastunk elôbb, mielôtt kezdôdnekk az elsó sorok: anyám fekete rózsa.
3. Anyám utakon lépdel
s nem jut el sehova.
Szegénység csillagától
sebes a homloka;
vállára még az orgonavirág
is úgy szakad,
mintha csak teher volna,
jószagú kárhozat.
A harmadik versszakban, elôször távozunk a házból, az udvarról. A költô anyja kilép az utcára. A költô azt mondja, hogy nem jut el sehova az anyja. Sejtem, hogy ez azt jelenti, hogy nem fontosak az anyjának a kis kirándulásai, és csak a közeli környéken marad az anyja. Csak a közeli környéket látja, talán csak egy utcát, és az anyja semmit sem tud a nagyobb világról.
Nem nehéz elképzelni az asszonyt, ahogy csoszog az utca mentén a sötét kendôjében. A homloka a szegényiség és a mindennapos gondok hatásait mutatja. Sebes a homloka, de szerintem nem fizikai, hanem lelkiek ezek a sebek. Ismét a költô az anyja sorsára utal, amikor azt mondja, hogy “a szegénység csillagától”: a szegénységre, az ilyen életre született.
Ennek a versszaknak a második felében azt mondja a költô, hogy olyan túlterhelt az asszony, hogy még szép kis könnyú tárgyak, virágok, virágszirmok, levellek nehézzé válnak amikor esnek a vállára. Tehát még az élet szép dolgai is terhek. Számára mem élvezet szép dolgokat nézni, kellemes illatokat érezni. Mindez csak a tehert és a kárhozatot jelenti. Nincs szép, nincs jóízû, nincs jószagú az asszony életében. Csak kárhozat a múltja, a jelenje is, a jövôje is. Ismát látja előre az anyja halálát.
4. Nyár van égen és földön,
Nem nehéz elképzelni az asszonyt, ahogy csoszog az utca mentén a sötét kendôjében. A homloka a szegényiség és a mindennapos gondok hatásait mutatja. Sebes a homloka, de szerintem nem fizikai, hanem lelkiek ezek a sebek. Ismét a költô az anyja sorsára utal, amikor azt mondja, hogy “a szegénység csillagától”: a szegénységre, az ilyen életre született.
Ennek a versszaknak a második felében azt mondja a költô, hogy olyan túlterhelt az asszony, hogy még szép kis könnyú tárgyak, virágok, virágszirmok, levellek nehézzé válnak amikor esnek a vállára. Tehát még az élet szép dolgai is terhek. Számára mem élvezet szép dolgokat nézni, kellemes illatokat érezni. Mindez csak a tehert és a kárhozatot jelenti. Nincs szép, nincs jóízû, nincs jószagú az asszony életében. Csak kárhozat a múltja, a jelenje is, a jövôje is. Ismát látja előre az anyja halálát.
4. Nyár van égen és földön,
zene szól, muzsika,
Anyám csönd-sivatagján
el kell pusztulnia.
Gépek, gyártmányok zengnek
csodáktól szélütötten,
de egy se futna hozzá:
„segítek, azért jöttem".
Ennek a versszaknak hagyjuk magunk mögött egy pillanatra az asszony sivár életét. Hirtelen a színt és a zenét tapasztaljuk. A gépeket is halljuk zengeni. A tágasabb világot látjuk. A nyarat képzeljük el, a színek világát, a színes virágokat, a zöld fákat, a kék eget. Sôt a zenét halljuk, a dalokat, a hangszereket. A vidámságot, a boldogságot érezzük.
De mindez egy másik bolygón történik, a szegény asszony szempontjából. Semmit sem tud errôl a színes, zenei, lírai világról. Nagyon-nagyon megható az a következô szókép: “anyjám csönd-sivatagján el kell pusztulnia”. Nincs zene a világában, nincsenek virágok, nincsenek fák. A saját magányos sivatagján él és majd meghal; ebben a sivatagon fog maradni az egész életére. És csak az anyja elmúlása jár a költô eszén, mert nincs lehetôsége a változásnak, nincs remény. Ildikó megmagyarázta, hogy a költó hangsúlyozza az ellentétet az asszony világa és a nagyobb világ között.
5. Anyámnak fáj a feje —
De mindez egy másik bolygón történik, a szegény asszony szempontjából. Semmit sem tud errôl a színes, zenei, lírai világról. Nagyon-nagyon megható az a következô szókép: “anyjám csönd-sivatagján el kell pusztulnia”. Nincs zene a világában, nincsenek virágok, nincsenek fák. A saját magányos sivatagján él és majd meghal; ebben a sivatagon fog maradni az egész életére. És csak az anyja elmúlása jár a költô eszén, mert nincs lehetôsége a változásnak, nincs remény. Ildikó megmagyarázta, hogy a költó hangsúlyozza az ellentétet az asszony világa és a nagyobb világ között.
5. Anyámnak fáj a feje —
anyámnak fáj a semmi,
Anyám fekete rózsa
nem tud kiszínesedni.
Egy éjjel földre roskad,
megtört lesz majd, kicsi —
Bejön egy madár érte
s csõrében elviszi.
Nagyon-nagyon szomorú és nagyon-nagyon megható az utolsó versszak. Elöször megismételi az elsô sort a költô, hogy “anyámnak fáj a feje”. Ez egy úzenetet küld az olvasónak, hogy talán a vers vége közeledik. De a második sorban, azt is mondja, hogy “anyámnak fáj a semmi”. Ildikó megmagyarázta, hogy bár az asszony élete tele van munkával, mégis “semmi” nem történik, és ez is fáj.
“Anyám fekete rósza “ (a cím szavait használja), és nem tud kiszíneskedni. Lehet, hogy itt arra utal a költô, hogy az anyja belsô színei, a belsô emberisége, a belsô természete örökre bezárt benne. Maga az asszony nem tud mutatni ezeket a színeket, és nem is tudja, hogy léteznek mélyen benne.
Aztán jósolja, elôre látja az anyja csendes halálát, amit senki nem vesz észre. Nem fontos a halála, senki nem törôdik a halálával. Nem nehéz elképzelni a kis fekete rózsát, ami csendesen megtörik és földre roskad az éjjel: senki nem látja, egy madár elviszi a csôrében, és reggelre már nincs nyoma a sötét virágnak. Hasonlóképpen a költô elôre látja az anyja halálát: meghal, és az elhunyt asszonynak nyomát sem látunk a halála után.
Egészben véve nagyon nagyon szomorú és megható ez a vers, és egészen más a hangulata, mint ezek a többi versének, amelyeket nekem eddig küldött Ildikó, és amelyek a költô anyjáról szól. Az igaz, hogy azokban a másik versekben szegények és szorgalmasak voltak az anyak, de hatalmas, óriási, melegszívû személyiségekrôl van szó. Ebben a versben azonban csak a szegénységet és fôleg a kiszolgáltatottságot látjuk. Nagyon nagyon szánalomra méltô alak a költô anyja. Mindenki megbántja, mindenki megveti. Senki nem segít, senki nem védi meg. Számára minden nap tele van nem csak a munkával de az íjedtséggel is. És semmi változás történik, semmi változatosság sincs. Sivár világban él és meghal. Hajszálnyi reménye sincs. Zord, cudar és rideg a vers hangulata. De nagyon nagyon szép és megható.
Mellesleg, az érdekes, hogy nincs említés a költô apjáról. Lehet, hogy meghalt ebben az esetben, de fôleg azokban az idôkben sok esetben távoli személy, szinte ismertelen személy volt az apa, és nem sokat segített az anyának, és sajnos gyakran rosszabbá tette az anya életét.
Nagyon-nagyon szomorú és nagyon-nagyon megható az utolsó versszak. Elöször megismételi az elsô sort a költô, hogy “anyámnak fáj a feje”. Ez egy úzenetet küld az olvasónak, hogy talán a vers vége közeledik. De a második sorban, azt is mondja, hogy “anyámnak fáj a semmi”. Ildikó megmagyarázta, hogy bár az asszony élete tele van munkával, mégis “semmi” nem történik, és ez is fáj.
“Anyám fekete rósza “ (a cím szavait használja), és nem tud kiszíneskedni. Lehet, hogy itt arra utal a költô, hogy az anyja belsô színei, a belsô emberisége, a belsô természete örökre bezárt benne. Maga az asszony nem tud mutatni ezeket a színeket, és nem is tudja, hogy léteznek mélyen benne.
Aztán jósolja, elôre látja az anyja csendes halálát, amit senki nem vesz észre. Nem fontos a halála, senki nem törôdik a halálával. Nem nehéz elképzelni a kis fekete rózsát, ami csendesen megtörik és földre roskad az éjjel: senki nem látja, egy madár elviszi a csôrében, és reggelre már nincs nyoma a sötét virágnak. Hasonlóképpen a költô elôre látja az anyja halálát: meghal, és az elhunyt asszonynak nyomát sem látunk a halála után.
Egészben véve nagyon nagyon szomorú és megható ez a vers, és egészen más a hangulata, mint ezek a többi versének, amelyeket nekem eddig küldött Ildikó, és amelyek a költô anyjáról szól. Az igaz, hogy azokban a másik versekben szegények és szorgalmasak voltak az anyak, de hatalmas, óriási, melegszívû személyiségekrôl van szó. Ebben a versben azonban csak a szegénységet és fôleg a kiszolgáltatottságot látjuk. Nagyon nagyon szánalomra méltô alak a költô anyja. Mindenki megbántja, mindenki megveti. Senki nem segít, senki nem védi meg. Számára minden nap tele van nem csak a munkával de az íjedtséggel is. És semmi változás történik, semmi változatosság sincs. Sivár világban él és meghal. Hajszálnyi reménye sincs. Zord, cudar és rideg a vers hangulata. De nagyon nagyon szép és megható.
Mellesleg, az érdekes, hogy nincs említés a költô apjáról. Lehet, hogy meghalt ebben az esetben, de fôleg azokban az idôkben sok esetben távoli személy, szinte ismertelen személy volt az apa, és nem sokat segített az anyának, és sajnos gyakran rosszabbá tette az anya életét.
A fiát (a költőt) sem látjuk a versben. Világos, hogy szereti/szerette az anyját, és ezért (esetleg sok évvel később) írta ezt a verset. Lehet, hogy most már rájön, hogy a kiskorában ő is még egy teher volt az anyjának. Lehet az is, hogy azt gondolja, hogy meg kellett volna védeni az anyját, és ezt most nagyon-nagyon sajnálja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése