Kép: a temetés utáni fogadáson: a mama (az idősebb vendég) és Elizabeth, Barbara unokája (a legfiatalabb vendég). Elizabeth fiatal nővérke, aki a beteg gyerekek ápolására szakosodik: egy pár hónap múlva Ausztráliába költözködik a sydneyi kórháznál dolgozni.Délelőtt tízkor „Magyar Mike” megérkezett és együtt tanultunk magyarul. Meséltem neki magyarul az anyám nagybácsijáról, Vilmosról, aki Dél-afrikában újságíróként dolgozott a búr háború alatt. Vilmos Ladysmithban rekedt, amikor a búrok ostromolták a várost, megbetegedett az ostrom alatt és valóban soha nem lábalt ki teljesen ebből a betegségből, és 2 évvel azután sajnos meghalt. Furcsa, de Lois anyja nagybácsija, Mark angol-ír katona volt, Dél-Afrikában állomásozott a háború alatt, és tagja volt annak az ezrednek, ami megverte az ostromoló búrokat, és megmentette a város angol lakosait.
Sőt megmutattam Mike-nak Dr Vermes Géza, oxfordi professzor önéletrajzát, amit vásároltam tíz évvel ezelőtt. Dr Vermes szakértő a holttengeri tekercsek terén. Tíz évvel ezelőtt előadást tartott a helyi irodalmi fesztiválon: az előadás után leült a közeli könyvesboltban és ha egy vendég megvett a könyvét, akkor aláírta neki a címoldalt. Furcsa, hogy amikor a szüleim költözködött Oxfordba 1968-ben, Dr Vermes házát vásárolták.
Kettesben ebédeltünk Loisszal, aztán délután fél 3-kor elrohantunk Barbarának, az anyjám húgának a temetésére. Barbara 87 éves volt. Az én anyám, aki 89 éves, az eredeti 9 walesi testvér közül most már az egyetlen túlélő. Az anyjám nem ment el a húga temetésére, de elvittük a temetés utáni fogadásra a Rising Sun hotelbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése