Fotó: a mama és a sárga Porsche
Reggel fél kilenctól beszélgettem Ildikóval a Skype-on, a téma Légy jó mindhalálig első fejezete volt. Majdnem befejeztük a nekem „problémás” szavak és kifejezések megbeszélését: csak négy „problémás szó” marad, amiről még nem beszélgettünk. A beszélgetésünk alatt Lois közben szorgoskodott a fürdőszobában: újrafestette az szegőlécet.
Fél tízkor gyalog átmentem a faluba, beugrottam a falusi bankba és betettem két csekket: az egyiket a mama számlájára, a másikat a saját számlánkra. Aztán továbbmentem a mamához, teát főztem és csevegtem vele egy órányit, aztán hazajöttünk. Láttam a mama felhajtóján Francis, Sarah új lovagjának a sárga Porschéjét. Úgy látszik, hogy a szomszédok kiváncsiskodnak, nem értik, hogy miért jelent meg hirtelen a mama felhájtóján ez a világos színű tünemény!
Háromnegyed 12-kor kocsival elmentünk a Homebase-ba, a barkács-áruházba, terpentint, néhány fali kampót és villanykörtét, és böngésztünk az ereszcsatornák között, aztán majdnem éhen haltunk, tehát hazarohantunk és kettesben ebédeltünk.
Kaja után kéttőkor gyalog átmentünk a Rose-hoz, a barátnőnkhöz, mert telefonált, hogy valami baj történt a családfakutatási szoftverével. Nem tudtuk megoldani a problémát. Szerintem Rose családfakutatási webszájtja a probléma. Tanácsoltam, hogy kéthárom nap múlva megint megpróbálja a szoftvert futtatni.
Négykor értünk haza, és kettesben uzsonnáztunk a nappaliban, aztán gyakoroltuk a tíz tai chi pozíciót. Este fél hétkor Sarah megérkezett a melóból, és hármasban vacsoráztunk. Kaja után Sarah elrohant a saját lakásába, mi pedig letelepedtünk a nappaliban és tévéztünk.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése