Reggel 8 órakor elmentünk kocsival a Sainsburys-be, és végeztük a szokásos heti bevásárlást magunknak és a mamának. Hazajöttünk, beraktuk a kajánkat a hûtôbe, a melyhûtôbe és a kamrába, aztán átmentünk gyalog a mamához, átadtuk neki a kajáját. Vele teáztunk és beszélgettünk errôl-arról, aztán hazajöttünk. Aztán én elmentem gyalog a faluba. Betértem a patikába, vettem vitamin-tablettékat, aztán beugrottam a pékség-élelmiszerboltba vettem fél font margarint és fél font disznózsírt, mert ma délután Lois a karácsonyi süteményt cukormázzal bevonja.
Délután felmentem az emeletre, lefeküdtem az ágyunkban, szundítottam egyet. Lois pedig szorgoskodott a konyhában, bevonta rózsaszín cukormázzal a karácsonyi süteményt. Azt mondta valaki, hogy "Láttam a boldogságot én, lágy volt, szőke és másfél mázsa”; "Láttam a boldogságot: rózsaszín volt, és másfél mázsa...". De a süteményünk esetében, a boldogság csak 7 és fél fontot (3,3 kilót) nyom.
Felkeltem, és teáztunk ketten. Aztán Lois leült a gép elé, a családfámmal kapcsolatos kutatásokat végzett. Utánanézett a mama nagybácsijának, William Evans-nak, újságírónak, aki 1898-ban Dél-Afrikába kivándorolt a feleségével, Alice-szal és a kis fiával, Jack-kal. Lois felfedezte, hogy pontosan mikor házasodott meg Alice és William: az esküvô 1895-ben volt Neath-ben. William éppen Ladysmith-ben volt, amikor a búrok elkezdték ostromolni a várost: megbetegedett a hosszú ostrom alatt, és 2 évvel késôbb sajnos meghalt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése