Kép: ami kell az egres-chutney készítéshez (fájdalomcsillapítókat is beleértve)
Reggel 9-kor kocsival elmentünk a városba, beugrottunk a nyomdászhoz és átadtunk neki több ezer szórólapot, amelyek hirdetik azt a templomot, amibe Lois megy minden vasárnap. A nyomdász mellékelni fogja a helyi kereskedelmi telefonkönvyhez ezeket a szórólapokat és kézbesíteni a város lakosainak.
Aztán elrohantunk a Sainsburysbe, és öthat dolgot vettünk, ami kell az egres-chutney készítéshez. Végül betértünk a Blooms kertészeti üzletbe és néhány zöldségnövényt vettünk, amit a kis veteményes kertünkben ültetni akarunk.
Hazajöttünk, aztán gyalog átmentem a mamához, teát főztem és csevegtem vele egy órányit, aztán haza. Kimentem a ház mögötti kertbe és lenyírtam a szomszédunkkal, Bill-al közös sövény nagy részét.
Ebédeltünk kettesben, és kaja után Lois elkezdett egres-chutneyt készíteni. Én pedig felmentem az emeletre és szundítottam egyet. Háromkor lecsoszogtam a lépcsőn és kondiztam egy fél órányit a nappaliban, aztán kimentem a ház mögötti kertbe és megint egrest szedtem, majd megtisztítottam a kerti asztalnál ülve. Fél négykor teáztunk kettesben a kertben.
Fél hétkor Sarah megérkezett a melóból és vacsiztunk hármasban. Kaja után elrohant a salsaórára. Lois leült a gép elé és ellenőrizte az emaileket. Én pedig letelepedtem a nappaliban és nyaralási információkat és útikönyveket böngésztem: álmak, álmak, délibábok!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése