Kávéztünk kettesben, aztán Lois kiment a ház mögötti kertbe és a maradék egrest szedte. Én pedig munkához láttam az ebédlőben, rendbe hoztam az irattartót, mert szokás szerint zsúfolásig tele volt kacattal.
Van egy alumíniumból készült lépcsőfok a mama udvarán az oldalajtó előtt. Ennek a lépcsőfoknak segítségével tud kilépni a mama az oldalajtón át. Múlt héten Johnny G, a mama kertésze észrevette, hogy nagyon rozsdás lett ez a lépcsőfok, és szerinte veszélyes volt. Ma délelőtt Lois telefonált annak a cégnek, amelytől a mama kapta ezt a lépcsőfokot, de azt tanácsolták, hogy előszőr a körzeti ápolónőnek telefonáljunk. Lois felhívta az ápolónőt, de az valászolta, hogy a szociális intézményeknek telefonáljunk: ó jaj, olyan sokáig tartanak mindig az „egyszerű” dolgok!
Ebédeltünk ketten, aztán Lois szorgoskodott a konyhában, elkezdte készíteni a vacsorát. Én pedig leültem a gép elé és megnéztem az emaileket.
Fotók: Lois lecsekkolja a mama rozsdás lépcsőfokát és az éretlen almáját.
Fél négykor kocsival átmentünk a mamához és átadtuk neki azt a tévéasztalt, amit Sarah már nem akar. Lecsekkoltuk ismét az oldalajtó előtti lépcsőt (lásd a képet) és leteszteltem egy almát, ami esett a mama almafáról (lásd a képet): ahogy gondoltuk, még nem érett a mama állítása ellenére.
Hazajöttünk, aztán gyalog elmentünk Patriciához, a barátnőnkhöz. Uzsonnáztunk és csevegtünk Patriciával és a férjével, Tommal másfél órányit: Sarah házassági előkészületeiről beszélgettünk. Fél hatkor ismét hazajöttünk.
Fél hétkor Sarah megérkezett a melóból és vacsoráztunk hármasban. Kaja után Sarah leült a gép elé és megnézte az emaileket. Mi telepedtünk a nappaliban és franciaul tanultunk...zzzzz! Kilenckor megnéztünk egy dokumentumfilmet a Channel Four csatornán: a téma – Lord Byron utazásai – vérpezsdítő!!!!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése