Artúr király és Buddy, a vérengző kutya

Kép: a koncert szórólapja

Kép: a koncertjegyem

Kép: italokat rendeltünk a szünetre: hogy egész pontos legyek, egy pint Guinesst és egy gyömbéritalt

Délelőtt gondoztuk tovább a Buddy-t, és időről időre kivittük a ház mögötti kertbe vizelésre, vagy egy kis mozgásra. Tizenegykor Lois kocsival elment a templomba. Háromnegyed egykor ugrott be Francis és Sarah és elvitte Buddy-t és a kutyajátékait, a felfalt plüssmackót is beleértve. Megkönnyebülten felsóhajtottam – Buddynak nem sikerült engem felfalnia.

Kitakarítottam a házat, visszavontam a kutyabiztos intézkedéseket (teljesen „normálissá” (?) tettem a szobákat és a bútorok elrendezését stb), majd szorgoskodtam a konyhában, és készítettem az ebédet. Fél kettőkor ért haza Lois és ebédeltünk ketten.

Kaja után letelepedtünk a nappaliban, Lois megtiszította az ügrest, amit két napja szedtünk: én elolvastam egykét oldalt a középangol nyelvkönyvemből (a középhaladóknak). Jelenleg a „a bagoly és a csalogány” című verset tanulom. Valószínűleg 1200 körül írták: ismeretlen az író, de lehet, hogy „Maister Nichole of Guldeforde” volt a vers szerzője: furcsa gondolkodni azon, hogy Alisonékhoz közel, Surrey megyében élt.

Fél négykor átmentünk a mamához, teát főztünk és csevegtünk vele egy órányit, aztán hazajöttünk.

Fél hatkor vacsoráztunk kettesben, aztán elrohant a városházba a Purcell-koncertre. Felfedeztük, hogy még zárva van a városház, tehát elmentünk sétálni egyet a városház kertjébe.

Nagyon élveztük a koncertet: letaglózott minket - az életünk egyik legnagyobb élménye volt. A szünetben beszélgettünk Sarah-val, a volt munkatársával, aki tagja van a kórusának. Nagyon jó volt vele elbeszélgetni.