Kilenckor gyalog átmentünk a mamához, teát főztünk és csevegtünk vele egy órányit. Úgy látszik, hogy kicsit gyógyult a mama hátfájása. Távoztunk, és sétáltunk egyet a falu körül. Leballagtunk az újságárushoz és fizettük a havi számlát, aztán hazajöttünk.
Munkához láttunk a mosókonyhában. Lefejtettük a két demizson egresbort, amit két hete készítettünk, és közben sterilizáltuk a borkészítési eszközeinket is. Végül az egresbort két frissen mosott és szerizált demizsonba öntöttük. Láttuk, hogy még nem kész a bor, hogy üvegekbe töltsük.
Aztán Lois elkezdte készíteni az ebédet. Én pedig kondiztam a nappaliban egy félórányit. Ebédeltünk ketten, aztán én felmentem az emeletre és lefeküdtem...zzzz. Két órakor felkeltem, leültem a gép elé és megnézte az emaileket. Lois közben szorgoskodott a konyhában: megcsinálta a szokásos heti vasalást.
Hatkor Sarah megérkezett a melóból és vacsoráztunk hármasban. Kaja után Sarah elrohant, mert randija volt Francisszal, az álmai lovagjával. Mi pedig letelepedtünk a nappaliban és tévéztünk.
2009. augusztus 4., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése