a rubin lakodalom
Alison, Josie, Lois, Rosalind
Szombaton Bournemouth-ba utaztunk egy rubin lakodalomra: a vônk, Ed szüleinek 40. házassági évfordulójuk volt. Ed elôre tanácsolta nekünk, hogy nincs szükség ajándékot hozni, szerinte a szülei csak az évfordulójukat a rokonaik és barátaik társaságában ünnepelni kivánják, és ajándékokat egyáltalában nem akarnak.
Kicsit korán érkeztünk a 3 órás út után, így parkoltunk a háztól 30 m-re és szunyókáltunk egyet az autónk hátsó ülésén, hogy ne legyünk feltûnôek. Amikor ébredeztünk, észrevettük, hogy megérkeznek más vendégek borral és (cserepés) növényekkel a kezükben: ó jaj! Szép csendben elslisszoltunk suttyomban, hogy valami ajándékot keressünk. Sajnos nem volt semmi bevásárlóközpont a közelben. Beugrottunk egy kis palántanevelô üzletbe, de a szezon vége volt, így nem volt megfelelôjuk. A végén vettünk egy üveg bort egy közeli benzinkúton, a bolt legdrágább bora, de be kell vallanom, hogy sajnos nem volt különös! Amikor bementünk a házba, az ajtó nyitva volt és Ed szülei a kertben voltak, így lehetett az “ajándékunkat” névtelenül hagyni az elôszobában a többi (szebb) ajándék között.
A lakodalom nagyon élvezetes volt, sütött a nap, és nagyon finom volt az étel. Ed családja nagyon szimpatikus, és persze nagyon örültünk, hogy láthatjuk Ed-et és a lányunkat, Ali-et és a két unokánkat, a Josie-kát és a Rosalind-ot (már egy hónapos).
Ed szülei mintegy 80 vendéget meghívtak, rokonok mellett számos barátot, akikkel megismerkedtek a 40 éves házasságuk alatt (és a házasságuk elôtt is). Ki volt a legelôkelôbb vendég? Kétségkívül az a férfi, aki néhány évvel ezelôtt a “Viennetta” fagylaltot kitalálta. Persze különösen a nôk, amikor azt hallották, hogy “ô” jelen van, kezdtek felajzottak és izgatottak lenni, és neki esni akartak, de szerencsére nem volt súlyos rendbontás.
Az asztalnál egy profi zenész (kürtjátszó) mellett ültünk. A feleségével, egy profi énekessel is beszélgettünk: félangol-félkínai, Hong Kong-ban született nô, aki közelte velünk, hogy a brit uralom vége óta feltûnôen hanyatlik a sznobizmus a volt kolóniában: azt válaszoltam, hogy tehát nyilvánvalóan jó dolgokat várhatunk a kínaiaktól valamikor a jövôben, amikor Anglia kínai kolónia lesz. A kürtjátszó és a felesége sok országban vett részt koncerteken, Magyarországot is beleértve. Csak egy magyar szót tudtak: “kijárat”. Az asztalnál ülôk egyetértek, hogy minden nyelven a kijáratot jelentô szó a leghasznosabb szó, és ennek az okairól izgatottan beszélgettünk néhány percig (pl milyen szó hasznosabb akkor, ha az ember egy óriási parkoló van stb). Én magam a walesi nyelven csak a kijáratnak megfelelô szót tudom: “allan”, ami az angolok szempontjából úgy néz ki, mint valaki férfi neve (bár rossz helyesírással ! ).
Kicsit korán érkeztünk a 3 órás út után, így parkoltunk a háztól 30 m-re és szunyókáltunk egyet az autónk hátsó ülésén, hogy ne legyünk feltûnôek. Amikor ébredeztünk, észrevettük, hogy megérkeznek más vendégek borral és (cserepés) növényekkel a kezükben: ó jaj! Szép csendben elslisszoltunk suttyomban, hogy valami ajándékot keressünk. Sajnos nem volt semmi bevásárlóközpont a közelben. Beugrottunk egy kis palántanevelô üzletbe, de a szezon vége volt, így nem volt megfelelôjuk. A végén vettünk egy üveg bort egy közeli benzinkúton, a bolt legdrágább bora, de be kell vallanom, hogy sajnos nem volt különös! Amikor bementünk a házba, az ajtó nyitva volt és Ed szülei a kertben voltak, így lehetett az “ajándékunkat” névtelenül hagyni az elôszobában a többi (szebb) ajándék között.
A lakodalom nagyon élvezetes volt, sütött a nap, és nagyon finom volt az étel. Ed családja nagyon szimpatikus, és persze nagyon örültünk, hogy láthatjuk Ed-et és a lányunkat, Ali-et és a két unokánkat, a Josie-kát és a Rosalind-ot (már egy hónapos).
Ed szülei mintegy 80 vendéget meghívtak, rokonok mellett számos barátot, akikkel megismerkedtek a 40 éves házasságuk alatt (és a házasságuk elôtt is). Ki volt a legelôkelôbb vendég? Kétségkívül az a férfi, aki néhány évvel ezelôtt a “Viennetta” fagylaltot kitalálta. Persze különösen a nôk, amikor azt hallották, hogy “ô” jelen van, kezdtek felajzottak és izgatottak lenni, és neki esni akartak, de szerencsére nem volt súlyos rendbontás.
Az asztalnál egy profi zenész (kürtjátszó) mellett ültünk. A feleségével, egy profi énekessel is beszélgettünk: félangol-félkínai, Hong Kong-ban született nô, aki közelte velünk, hogy a brit uralom vége óta feltûnôen hanyatlik a sznobizmus a volt kolóniában: azt válaszoltam, hogy tehát nyilvánvalóan jó dolgokat várhatunk a kínaiaktól valamikor a jövôben, amikor Anglia kínai kolónia lesz. A kürtjátszó és a felesége sok országban vett részt koncerteken, Magyarországot is beleértve. Csak egy magyar szót tudtak: “kijárat”. Az asztalnál ülôk egyetértek, hogy minden nyelven a kijáratot jelentô szó a leghasznosabb szó, és ennek az okairól izgatottan beszélgettünk néhány percig (pl milyen szó hasznosabb akkor, ha az ember egy óriási parkoló van stb). Én magam a walesi nyelven csak a kijáratnak megfelelô szót tudom: “allan”, ami az angolok szempontjából úgy néz ki, mint valaki férfi neve (bár rossz helyesírással ! ).
