Fotó: a nemzetközi vendégágyunk (üresjárat alatt!)Aztán másodszor kocsival elmentem a Sainsburysbe, de ez alkalommal Loisszal együtt, és csak a friss ételt vettünk. Még fájt Lois háta, így nem tudott bevásárlókocsit tolni, tehát ő kiválasztotta, amit akar, én meg toltam. Hazajöttünk és ide-oda beraktam ezt a friss ételt, aztán gyalog átmentem a mamához, és átadtam neki a „mamatápot”. Teát főztem és csevegtem vele egy órányit. Aztán hazajöttem.
Munkához láttam a házban. Kitakarítottam és kiporszívóztam egy másik vendégszobát, ahol a pécsi barátaink, István és Mária fog aludni. Amint tegnap az első véndégszoba esetében, megint „kétszer” megágyaztam, mert miután Istvánék távoznak (kedden), Alisonék meg fognak érkezni négyöt éjszakára. Szóval úgy ágyaztam meg, hogy István és Mária tiszta dupla lepedője alatt Ali és Ed tiszta dupla lepedője „lapuljon”, hasonlóképpen Istvánék párnahuzatain és paplanhuzatán belül Alisonék párnahuzatai és paplanhuzata „lapuljon”. Ó jaj, megszakadtam a munkában!
Ebédeltünk ketten a kertben, aztán felmentünk az emeletre és lefeküdtünk. Lois pátyolgatott engem és teát hozott nekem az ágyba. Háromkor felkeltünk és teáztunk a kertben: tea és csoki – fincsi!!! Aztán leültünk a gépünk elé és megnéztük az emaileket.
Fél tízkor a pécsi barátunk, István telefonált, hogy holnap este hat óra után érkeznek meg Máriával, a feleségével és Lacival, a fiukkal, és nem kell nekik vacsora.






















