Reggeli: müzli, kenyér, tej
Reggel / délelôtt:
09:00 elmentünk kocsival a Sainsburys-be a szokásos heti bevásárlást végezni magunknak is a mamának is. Hazahoztuk a kaját.
10:00 átmentünk kocsival a mamához, átadtuk neki a kájáját, aztán elkezdtünk a kertben szorgoskodni, szilvát szedtünk, a végén még 40 fontot (18 kilót) kaptunk meg. Gereblyét használtunk, hogy a legmagasabbakat megkaparintsuk. Vittünk egy zacskó szilvát a mama szomszédjához, és még egyet a mama barátnôjéhez, Lindá-hoz is, aki közelben lakik. Hazajöttünk.
Ebéd: paradicsomleves, makrélás szendvics zsázsával, gyümölcslé
Délután:
14:00 szorgoskodtunk a konyhában, lefejtettük {we racked off} a négy demizson egresbort, amit két hete készítünk a konyhában, és közben sterilizáltuk a borkészítési eszközeinket is. Majdnem kész a bor, hogy üvegekbe töltsük. Aztán kivizsgáltuk azt a szilvát is, amit betettünk két 3-gallonos (13.5 literes) tároló dobozba egy héttel ezelôtt. Kész már arra, hogy demizsonokba töltsük, de ehhez még négy demizson kell. Eldöntöttük, hogy holnap délelôtt a városba megyünk négy újat vásárolni.
16:00 letelepedtünk a kertben, megíttuk a négy tesztpohár egresbort és vidámkodtunk {we had a laugh}.
17:30 Sarah hazaért melóból és harmasban vacsoráztunk.
Vacsora: bárány meat loaf a kertünkben termesztett krumplival és a kertben termesztett zöldbabbal, vörösbor, utóételnek szilva puding
Este:
20:00 a Sarah leült a számítógép elé, feltöltött fotókat a mobiltelefonjáról a Facebook-ra. Mi pedig letelepedtünk a nappaliban, tévéztünk. Megnéztünk egy dokumentumfilm a brit druidokról a római korszakban (hogy egészen pontos legyek az elsô század közepén). Úgy látszik, hogy amikor féltek a druidok, hogy a rómaiak fel fogják morzsolni {were going to wipe them out}, azt hitték, hogy az istenük emberi áldozatokat követelnek: ilyenkor a rituális kannibalizmust is gyakoroltak, de hiába! Az istenek semmit sem csináltak, és Anglia római tartomány lett. Hurrá!
Idôjárás: többnyire felhôs, hüvös
2008. augusztus 20., szerda
2008. augusztus 19. kedd
2008. augusztus 19., kedd
2008. augusztus 18. hétfô
Reggeli: müzli, kenyér, tej
Reggel / délelôtt:
09:00 átmentem gyalog a mamához, teát készítettem, egy email-t kinyomtattam a mama kedvéért, elrendeztem egy kis dobozba (tablettatartóba) a mama tablettáit a jövô hétre. Hazajöttem. Az emailt a mama barátnôje, Lin küldte, aki jelen pillanatban Brazilban lakik néhány hétre.
10:00 bekapcsoltam a számítógépemet és a Sarah gépét is, mert ma délelôtt Mark, a környék barátságos IT-szakembere jön hozzánk a kis helyi hálózatunkat állítani a két gép között.
11:00 Mark nem jött meg a várt idôben: vártam, vártam, fel és alá jártam, de sejtettem, hogy bizonyára az elôzô idôpontban valami nehéz probléma akadt. Tehát inkább készítettem tehát a festékeket, ecseteket stb, mert akartam ma délután a konyhában szorgoskodni, az új vakolatot {plaster} fehér alapozóval / alapozófestékkel{with primer} mázolni {to paint}.
Ebéd: paradicsom- és bableves, sonkás szendvics uborkával és a kertünk termesztett salátával, tea
Délután:
13:00 Mark végre érkezett: mondta, hogy ma délelôtt egy nehéz virus-problémával kellett küzdeni. Sikerült állítani a helyi hálózatunkat. Hurrá! De lassan lassan mûködik a Sarah gépe. Miért? Úgy látszik, hogy extra-memória kell. Ó jaj!
14:00 Lois elment kocsival a maradék szilvát szétosztani a templom némelyik tagjainak, én pedig munkához láttam a konyhában, festettem alapozóval az új mennyezeti lámpák körül, az új konyhaablak körül, és az új kamraajtó körül.
17:00 Lois hazaért és teáztunk.
18:30 a Sarah hazaért melóból és harmasban vacsiztunk.
Vacsora: bárányhús maradék a kertünkben termesztett krumplival és a kertünkben termesztett zöldbabbal, gyümölcslé, utóételnek eper habbal: fincsi!
Este:
19:45 a Sarah elment kocsival a salsa órába. Lois leült a gép elé és az emaileket megnézte. Én pedig letelepedtem a nappaliban, áttekintettem a londoni érdekességeirôl szóló jegyzeteimet, szunyókáltam…zzzzzz!
Idôjárás: többnyire esôs, idôrôl idôre esett az esô
2008. augusztus 18., hétfő
2008. augusztus 17. vasárnap
Délelôtt játszottunk a Josie-kával és a kis Rosalind-dal, ebéd után elvittük a parkba a játszótéren piszmogni és a kis állatokat nézni. A Sarah az egész napot Pershore-ban töltötte, mert ma a gyógyítás tanfolyam második napja van: öt óra körül hazaért, és hetesben vacsoráztunk. Aztán Lois elment a templomba, és Walker-ék elutaztak Surrey megye felé. Én rendbe hoztam a házat. Kifáradt ám boldogul lefeküdtünk!
2008. augusztus 17., vasárnap
2008. augusztus 16. szombat
Reggeli: müzli, kenyér, tej
Reggel / délelôtt:
08:30 átmentem gyalog a mamához, átadtam neki a kaját, amit neki vásároltam tegnap a Sainsburys-ben: gabonapehelyt, macskatápot, tv-magazint. A mama mondta, hogy jól aludt éjjel az új matracán – hála Isten! De rosszat sejtet {it bodes ill}, hogy azt is mondta, hogy “kicsit magas”. Hazajöttem
09:30 játszottunk a kis Josie-kával és a Rosalind-dal, a nappaliban és a kertben
11:30 az Ali és Ed vitték a játszótérre a két gyereket, mi pedig szorgoskodtunk a konyhában, készítettük az ebédet, megterítettük az asztalt stb.
12:00 Walker-ék visszajöttek, és ebédeltünk.
Ebéd: paprikával és olajbogyóval töltött ravioli, gyümölcslé, utóételnek eper habbal
Délután:
14:00 Walker-ék elmentek kocsival Bristolba egy búcsúbulira, amit a barátjuk, Cal szervezte. Cal és a családja nemsokára az USA-ba (New England-ba) költözik. Lois szorgoskodott a konyhában, készített egy “egy nappal késô születésnapi” vacsorát Ali-nak. Én leülepedtem a kedvenc fotelomba a tévé elôtt és totál kidôltem….zzzz. Félóráig szunyókáltam, aztán elkezdtem Lois-nak segíteni a konyhában.
17:00 Walker-ék hazaértek, és én átmentem kocsival a mamához, feltettem és hazahoztam a szülinapi vacsira.
17:30 a Sarah hazaért. Ma gyógyítás tanfolyamra ment Pershore-ban: maszek “gyógyító”-nak készül.
Vacsora: sonka és sajt vegyes salátával és zsemlével, tea, utóételnek epres piskóta.
Este:
18:45 hazavittem a mamát
19:00 az Ali és Ed fürdette és lefektette a két gyereket.
20:00 mindenki letelepedett a nappaliban, tévézett. Mindenki hulla fáradt volt.
Idôjárás: felhôs, hüvös
2008. augusztus 16., szombat
2008. augusztus 15. péntek
Legutóbbi hírek: az idôsebb lányunk, Alison 33. szülinapja van ma, boldog napot kívánok, Ali, látlak hamar!
Reggeli: müzli, pirítós, tej
Reggel / délelôtt:
08:30 eredetileg szándékoztunk kocsival a Sainsburys-be menni a szokásos heti bevásárlást végezni, de sajnos még egyszer nem indult az autónk, így átmentünk gyalog a mamához, odafelé menet beugrottunk a sarki közértbe kaját venni. Megérkeztünk a mamához, teát készítettünk, tettük a mama ágyára az az új matracát, amit három hete vásárolt, aztán hazajöttünk.
09:30 átmentünk gyalog a faluba, benéztünk a hentesbe, vettünk bárányhúst és füstölt sonkát stb a hétvégi vacsorákhoz.
10:00 hazaértünk, még egyszer lecsekkoltam az autót, és már kezdett derengeni az igazság: megvilágosodott elôttem, hogy amiatt nem indult az autó, hogy lemerült {had gone flat} az akkumulátor: észrevettem, hogy az autó naptárja/órája szerint január 1.je 0 óra van. Én balga! Az akkumulátor már 8 éves, olyan mint az autó maga, így nem lenne meglepô, hogy tönkrement volna. Nagy nehézséggel kivettem az akkumulátort a Sarah csilli-villi eszközeit használva, és cipeltem a közeli szervizbe (baromira fárasztó!). Kivizsgálták, és bejelentették, hogy hasznavehetetlen. Újat vásároltam (50 fontba került) hazahoztam (baromira fárasztó – még egyszer) és felszereltem. Hurrá – most már indul az autó, olyan jól mint amikor csilli-villi volt, 2000-ben!
12:00 ebédeltünk kettesben a kertben
Ebéd: egy “BLT”, vagyis szalonnás- salátás- és paradicsomos szendvics, gyümölcslé
Délután:
14:00 Lois megágyazta a babaágyat és a vendégágyat az Alinak és a családjának. Én pedig átmentem gyalog a Sainsburys-be, vettem epert magunknak, és a mamának külöbözô kaját, amire szerinte szüksége volt.
15:00 mindketten dögfáradtak voltunk, így kikapcsolódtunk a kertben, lehiggadtunk, leittuk magunkat!
17:00 bementünk a házba, lomtalanítottunk tovább. Lois szorgoskodott a konyhában, készítettem a vacsit, és az Ali szülinapos tortáját.
18:30 a Sarah hazaért melóból, és harmasban vacsoráztunk.
Vacsora: kolbász krumplipürével és szárazbab fôzelékkel, vörösbor
Este:
19:30 lomtalaníttom és kiporszívoztam a házat.
21:00 az Ali, Ed, Josie és Rosalind érkezett Haslemere-ból. Átadtuk az Ali-nak a szülinapos ajándékokat. Ámulták-bámulták az új hozzáépített mosókonyhánkat! Teáztunk, majd lefeküdtünk. Mindenki számára mozgalmas nap volt.
Idôjárás: napos, idôrôl idôre meleg is, kellemes
2008. augusztus 15., péntek
2008. augusztus 14. csütörtök
Reggel / délelôtt:
08:00 rádöbbentem/ráeszméltem, hogy Tünde látogatása csak 11 nap van hátra. Leültem a gép elé, kotorásztam a neten, kiveséztem London érdekességeit, különbözô belépôjegyeket {entry tickets} elôre rendeltem: a vajon-mit-akar-megnézni lisztámon a következôk vannak: a Buckingham palóta, a londoni Tower, a London Eye, a brit múzeum, a Madame Tussauds panoptikuma; temzei sétahajó jegyeket is rendeltem. Milyen csodálatos az internet: utálok órákig sorban állni!
09:30 elmentünk busszal a városba, beugrottunk a WH Smiths-be, vettünk három tudományos magazint a mamának, aztán benéztünk a Fat-Face-be, vettünk vásárlási utalványokat az Alison-nak, mert holnap a szülinapja lesz és jön hozzánk az egész családjával együtt. Végül bementünk a Wilkinsons, új zuhanyfüggönyt és új szeméttartót vásároltunk, aztán haza (busszal).
11:30 elkezdtünk szorgoskodni a kertben. Lois gyomlálta a virágágyakat (persze nem akarjuk, hogy a kis Josie-ka belelépjen a csalánba!), én pedig elkezdtem lenyírni az ösvény melletti sovényt. Egy óra után, kis pihenôt tartottunk és ebédeltünk a szabadban.
Ebéd: sajt, szalámi, couscous paradicsommal, uborkával és a kertünkben termesztett salátával, gyümölcslé
Délután:
13:30 dolgoztunk tovább a kertben, de egy óra után fáradtak lettünk és abbahagytuk. Felmentünk az emeletre és szunyókáltunk/sziesztáztunk.
15:30 felkeltünk. Lois lomtalanította a vendégszobát, amiben a két unokalányunk fog aludni péntek és szombat éjszaka. Én pedig átmentem gyalog a mamához, teát készítettem, és errôl-arról, fôleg a mama gyermekkoráról csevegtünk.
18:30 a Sarah hazaért melóból és harmasban vacsiztunk.
Vacsora: tonhal, couscous, a kertünkben termesztett zöldbabbal, vörösbor, utóételnek fagylalt
Este:
19:00 a Sarah elment kocsival a templomba, aztán továbbment a lakásába az éjszakát tölteni.
19:30 Lois kiment az autóhoz, beszállt az autóba a templomba menni, de meglepôen nem indult, ó jaj! Lövésünk sincs, hogy miért. Már nyolc éves, de általában megbízható {reliable}. De nincs mit tenni. Holnap a Walker-ék jönnek hozzánk, és bevásárlást kell tenniünk. Mit tegyünk????? Jaj nekünk!!!
20:00 felmentünk a padlásra, lehoztuk a Josie-ka játékait és a babkádot a kis Rosalind-nak.
20:30 Letelepedtünk a nappaliban, tévéztünk.
Idôjárás: többnyire napos, de estefelé zuhogott az esô
2008. augusztus 14., csütörtök
2008. augusztus 13. szerda
Reggeli: zabkása almával, kenyér, tej
Reggel / délelôtt:
09:30 Az építônk, James érkezett a bejárati ajtó feletti ereszcsatornát javítani, ami lyukas: ez bosszant, mert ha egy ember zuhogó esôben felcseng, aztán egy tonna esôvíz zuhan fejére. Szíves fogadtatás, nem?!
10:30 London érdekességeivel kapcsolatos kutatásokat végeztem az útikönyveim segítségével, mert 12 nap múlva a budapesti levelezôtársam, Tünde érkezik Magyarországról. A Lois is mindeközben nekem segített, a neten kotorászva.
Ebéd: tojásrántotta szalonnával és pirítóssal, vörösbor
Délután:
14:00 felmentem az emeletre, szunyókáltam, A Lois pedig szorgoskodott az új mosókonyhában, megcsinálta a szokásos heti vasalást, mert péntek este az Alison jön hozzánk két éjszakára a férjével, Ed-del, és a két kislányukkal, a Josie-kával és a Rosalind-dal együtt.
15:30 átmentünk gyalog a mamához, vele teáztunk és csevegtünk/locsogtunk/fecsegtünk/beszélgettünk.
18:30 a Sarah hazaért melóból és harmasban vacsoráztunk.
Vacsora: marhahús, gombás lepény stb, burgonyával, zöldbabbal és sárgarépával stb, (szóval a mama által rendelt 3 kész mirelitétel: úgy látszik, hogy rendelés után meggondolta magát: “túl zsírosnak tûnnek”, így nekünk átadta), vörösbor – fincsi!
Este:
19:30 Lois és a Sarah elment sétálni egyet, majd tévéztek. Én pedig szorgoskodtam a vendégszobában, megpróbáltam a mi gépünk és a Sarah gépe közötti helyi hálózatot állítani, de nem jött össze sajnos – grrrr!!!! Emaileztem Mark Williamsnak, a környék barátságos IT-szakemberének, és kértem, hogy segítsen. Ó jaj!
22:00 átadtam a Sarah-nek a két uzsonnatáskát, amit neki elkészítettem korábban, és elment még egyszer a saját lakásába az éjszakát tölteni.
Idôjárás: többnyire esôs, cudar!
2008. augusztus 13., szerda
2008. augusztus 12. kedd
Reggeli: müzli, pirítós, tej
Reggel / délelôtt:
09:00 átmentem gyalog a mamához, teát készítettem, egy óráig errôl-arról csevegtünk.
09:30 amig távol voltam / a távollétem alatt az építônk, James telefonált, hogy mégiscsak {after all} nem tud jönni ma délelôtt, így holnapra halasztottuk a találkozásunkat.
10:00 hazaértem, kávéztünk Lois-szal.
10:30 elállt az esô, így kettesben átmentünk a mamához szilvát szedni. Az meglepô, hogy a mama szilvafáján olyan sok gyümölcs van, több, mint valaha. A saját szilvafánkon és a legtöbb ember szilvafáján is kevés gyümölcs van az idén, mert egy kései fagy volt májusban. Összesen negyven fontot (18 kilót) szedtünk: és van még szilva a fán: jó szüret, nem?! Egy óra után esni kezdett az esô, így abbahagytuk és egy kávé után hazahoztuk a gyümölcöt.
Ebéd: szalámi szendvics vegyes salátával, almaslé
Délután:
14:00 szorgoskodtunk a kertben, az asztalnál ülve kimagoztunk 16 font szilvát, majd betettük két 3-gallonos (13.5 literes) tároló dobozba a kimagozott szilvát, cukkoral, mazsolával stb. Majdnem fôállásúak lettünk a borkészítés szakmában!
16:00 teáztunk a kertben a napsütésben, kár hogy a évszakhoz képest olyan szeles az idô.
18:30 a Sarah hazaért melóból és harmasban vacsoráztunk
Vacsora: maradék csirke mézes-mustáros mártással, burgonyával, sárgarépával és a kertünkben termesztett zöldbabbal, vörösbor, utóételnek epres torta habbal: fincsi (még egyszer!)
Este:
20:00 a Sarah távozott, mert ma éjszaka a saját lakásában alszik. Átadtam neki az uzsonnatáskát, amit neki készítettem korábban. Lois leült a gép elé, a családfájával kapcsolatos kutatásokat végzett. Én pedig leülepedtem a kedvenc fotelba, téveztem és szunyókáltam. Ma hiányoltam a szokásos délutáni alvásomat: én szegény!
Idôjárás: az évszakhoz képest szeles, és délelôtt esôs, délután napos
2008. augusztus 12., kedd
2008. augusztus 11. hétfô
Lois masszírozza a Sarah vállát vacsi közben
Reggeli: “gyümölcs-és-rost” gabonapehely, pirítós, tej
Reggel / délelôtt:
09:00 átmentem gyalog a mamához, teát készítítettem, csevegtünk, aztán haza.
10:00 lenyírtam a ház elôtti és mögötti füvet
11:15 elkezdtem lenyírni a sövényeket is, de esni kezdett és abbahagytam.
12:00 a budapesti levelezôtársam, Tünde emailezte, hogy hozzak-e magával a fia, Gábor GPS-szét, amikor jön Londonba a 25-én. Mondtam, hogy hozza, ha van hely, de ha nincs, ne aggódj, mert elleszünk nélküle. Kértem, hogy számomra egy magyar nyelvû történelmi regényt is hozzon magával, ha lehet. Ma Tünde utolsó munkanapja a vakációja elôtt, és ezentúl nem lesz esély arra, hogy emailen kommunikáljunk. Ó jaj! (tudod, csak az irodájából tud netezni)
Ebéd: maradék sajt, maradék lepény, maradék pizza salátával, gyümölcslé
Délután:
14:00 elmentünk kocsival a Homebase-ba festékeket vásárolni, mert festeni kell mindenütt a konyhában, a mosókonyhában, a kamrában stb, emellett a mosókonya külsô falait és az oldali kaput is kell festenünk. Mindez sok idô és sok pénz vesz igénybe. Ó jaj! (még egyszer)
15:00 lefejtettük {we racked off} a négy demizson egresbort, amit egy hete készítünk a konyhában, és közben sterilizáltuk a borkészítési eszközeinket is. Még nem kész a bor, hogy üvegekbe töltsük.
16:00 felmentem az emeletre, szunyókáltam, Lois pedig szorgoskodott tovább a konyhában, a vacsorát készíteni, mosni, teregetni, vasalni kezdett, iszonyú hatékony és multitask volt ma délután; en nem!
17:00 felkeltem és beugrottam a konyhában, készítettem 2 uzsonnatáskát a Sarah holnapi és a holnaputáni ebédre.
18:00 a Sarah hazaért melóba és vacsoráztunk harmasban. A Sarah kicsit feszült volt 8 órás munka után, így kérte a Lois-tól hogy masszírozza a vállát vacsi közben (lásd a képet!)
Vacsora: disznóhús curry rizzsel és borsóval, vörösbor, utóételnek epres torta tejszínhabbal: fincsi!
Este:
19:00 a Lois elment kocsival Marianne-ékhoz, mert ma este a helyi templom igehirdetô{preaching} bizottságának találkozója lesz.
19:45 a Sarah elment kocsival Warden Hill-ba a salsa órára.
20:00 tévéztem egyedül: láttam “a 80-as évek legkedvencebb tévés pillanatai (amelyekre ti a nézôk szavaztatok)” címû mûsort. A mûsorvezetô Joan Collins, a kiöregedett, szolizott színésznô volt. De imádom a 80-as éveket! Oké én szánalmas vagyok!
Idôjárás: délelôtt/délután többnyire enyhe, estefelé esôs
2008. augusztus 11., hétfő
2008. augusztus 10. vasárnap

Reggeli: müzli, kenyér, tej
Reggel / délelôtt:
09:00 Sarah és a volt kolléganôje, Nicole felkelt, és nekik reggelit készítettünk, aztán Nicole elrohant Észak-Anglia felé, ahol lakik. Szinpatikus, jópofa nô, aki szeret jópofa dolgokat csinálni. Az nagy pech volt, hogy tegnap olyan cudar volt az idô, és nem sikerült megnéznük a bristoli ballon fesztivált, de a két nô mégis nagyon élvezte a hétvégét.
10:30 a Lois leírta az utasításokat, amiket követnem kell az ebéd fôzésében, aztán elment kocsival a templomba.
11:00 a Sarah döntötte, még egyszer utazni fog Bristolba a ballon fesztival utolsó napjára. Neki készítettem egy kis uzsonnatáskát, aztán zuhanyozás után mindjárt elment kocsival, miután én néhány csepp olajat öntöttem a motorba.
11:30 szorgoskodtam a konyhában, ezt-azt vagy bekapcsoltam vagy kikapcsoltam.
12:30 elrendeztem egy kis dobozba (tablettatartóba) a mama tablettáit a jövô hétre
12:45 Lois hazaért, idefelé jövet feltette a mamát, és harmasban ebédeltünk
Ebéd: disznóhus almás mártással, burgonyával és broccolival, vörösbor, utóételnek eprestorta tejszínhabbal: fincsi!
Délután:
14:00 a Lois és a mama letelepedett a nappaliban. Kettesben csevegtek, miközben én berohantam a konyhába, teát készítettem és szolgáltam fel nekik. Aztán tovább szorgoskodtam a konyhában: megcsináltam a mosogatást, az öblítést és a törölgetést. Fél óra után felakasztottam a törölgetô rongyot {drying-up cloth}, beléptem a nappaliba, és beszálltam {joined in}a beszélgetésbe. Jó érzés gondolni arra, hogy most van új hozzáépített mosókonyha is, amelybe egy pár héttel ezelôtt az építôink cipelték a mosógépünket a konyhából, tehát végre hely van a konyhában egy mosogatógépnek is ott, ahol a mosogép volt azelôtt. Alig várom! Nekem gyöngyélet lesz!
15:00 hazavittem kocsival a mamát, és átadtam neki a tablettatartóját a jövô hétre.
15:30 visszajöttem, felmentem az emeletre, szunyókáltam és rádiót hallgattam , tudniillik a BBC Radio 2 állomást, amelyen Dale Winton, a DJ 1968. és 1979 augusztus 10.-i Top Twenty slágerparádé-lemezeket pörgetett. Régi, jó emlékek! 1968-ban még egyetemista voltam (és szingli persze), 1979-ban házas voltam két gyerekkel (az egyik, az Alison épp 4 éves, a másik, a Sarah 2 éves volt), és épp ebben a hónapban új házba költözködtünk/hurcolkodtunk azért, hogy Alison jobb általános iskolába járhasson a következô hónapban, amikor elôször iskolát kezdene.
16:30 felkeltem, teát készítettem, és elment sétálni egyet a falu körül. Épp akkor, amikor kimentem a házból, a Sarah hazaért Bristolból. Jól szórakozott ott, de ismét a szeles idô miatt nem voltak ballonrepülések, bár egyéb élvezetes eseményekre sor került.
17:30 a Lois elment kocsival a templomba. Sarah a kádban fürdött.
18:00 leültem a gép elé. Felfedeztem, hogy épp nyertem egy regényt az angol Ebay-en, a címe “Under the Frog”, az irója Tibor Fischer (vagy Fischer Tibor). Ez érdekes, mert a minap elôször láttam a “béka feneke alatt van” színes kifejezést a magyar neten, amit rögtön megkedveltem. Pl “Playgirl” megjegyezte, hogy a magyar foci a béka feneke alatt van. Megpróbáltam elképzelni a béka fenekét, de nem sikerült, de sejtem, hogy zöld (és csatakos????). Nem létezik angolul az “under the frog” kifejezés, és nem tudom, hogy mi az angol megfelelôje. Talán a következô: “Hungarian football is at rock bottom”, de ez kissé sablonos és sivár (és határozottan nem “színes”!!!). Mellesleg vérzik a szívem a magyar fociért. És mondd meg, hol van az angol foci, ha nem valami állat (vagy rovar/bogár) feneke alatt? (azaz a nemzeti-szintû sport és a nemzeti csapat: a premier league persze él és virul Londonban, Manchesterben és Liverpoolban, a külföldi játékosoknak köszönhetôen!!!).
Vacsora: sajt salátával, humusszal, paradicsommal, uborkával, kenyérrel, tea
Este:
20:00 Sarah elment kocsival a barátnôjéhez, Sam-hoz, mi pedig a heverôbe leülepedtünk, tévéztünk, láttuk a ma esti BBC Proms koncertet.
Idôjárás: részben napos, de megint szeles
2008. augusztus 10., vasárnap
2008. augusztus 9. szombat
Nicole és a Sarah
Reggeli: müzli, pirítós, tej
Reggel / délelôtt:
08:00 elmentünk kocsival a Sainsburys-be a szokásos heti bevásárlást végezni magunknak és a mamának. Beraktuk a saját heti kajánkat a kamrába, hütôszekrénybe stb, aztán én átmentem gyalog a mamához, átadta neki az ô kajáját. Lois itthon maradt, hogy reggelit készítsen a Sarah-nak és a barátnôjének, Nicole-nak, aztán ô is átjött a mamához. Vizsgáltuk a szilvát a mama kertjében, azt hisszük, hogy egy pár nap múlva kész lesz arra, hogy szedjük és elkezdjünk belôle szilvabort készíteni. Leültem a mama gép elé és neki rendeltem a neten keresztül két doboz pitpypong{dandelion}-gyökér kávét. A mama kérésére átrendeztem a polcokat a könyvszekrényében; (a polcok tetszés szerinti magasságba emelhetôek, így sok esély van arra, hogy különféle módokon átrendezzük: ihaj csuhaj!) Kifáradtan ám boldogan hazajöttünk!
11:00 a Sarah és Nicole elment kocsival a városba. Úgy döntöttek, hogy estefelé elmennek Bristolba a ballon fesztiválra, a rossz idôjárás dacára, de mégiscsak {after all} nem mennek Bishops Cleeve faluba, ahol délután jótékonysági focimeccs lesz a falusi csapat és a Channel Four Hollyoaks címû szappanopera sztárjaiból (a “Hollyoaks Hunks”-ból – avagy a Hollyoaks dögös pasijaiból) álló csapat között.
12:30 kettesben ebédeltünk
Ebéd: lepény és sajt humusszal, salátával és paradicsommal, gyümölcslé
Délután:
14:00 felmentem az emeletre, szunyókáltam, aztán felkeltem, teát készítettem. Lois leült a gép elé, megnézte az emaileket.
16:00 a Sarah és Nicole hazaért a városból. Mondták, hogy benéztek a Pets At Home állatkereskedési áruházba {pet superstore}. Nicole trópusi halak nagy rajongója, és a Sarah is nagyon szeretne akváriumot vásárolni. Idefelé jövet beugrottak a Sarah lakásába, és Nicole elmondta a véleményét arról, hogy hová helyezze el az akváriumot a nappaliban!
16:30 elmentek kocsival Bristolba, Nicole Tom-Tom GPS-ével {satnav} navigálni fognak. Az idô viharos lett.
17:00 az Alison telefonált, hogy a Rosalindot megkereszteltetése {christening}valszeg nem október 12-én lesz, mert ez a nap a Rosalind unokafia, Harry szülinapja is. Lehet, hogy szeptember 28-a lesz, amely nekünk nem lenne jó, mert az elôzô napon jövünk vissza Franciaországból!
17:30 kinéztünk az ablakon, és láttuk, hogy egyre rosszabb lesz az idô: zuhogott az esô, és gondolkodtunk, hogy vajon útközben visszafordul-e a Sarah és Nicole, mert túl borzasztó lesz az idô????
18:30 hazaértek, azt mondták, hogy egy órás út után megérkeztek a ballon fesztivál színhelyére, de felfedezték, hogy a szervezôk épp lefújják az esti eseményeket a viharos idô miatt. Ó jaj! Hoztak magukkal két elvihetô pizzát, tehát ezeket zabálták/bekebelezték, majd moziba rohantak a legutóbbi “múmia” filmet megnézni. Bizonyos fokig frusztráló nap volt számáruk, de mindazonáltal élvezetes, elsôsorban tele volt “szuperjó nőies csacsogással”!
Vacsora: (kettesben) csirke mézes-mustáros mártással, nokedlivel és broccolival
Este:
20:00 Lois leült a gép elé, az emailezéssel utolérte magát, én pedig letelepedtem a nappaliban, tévéztem.
Idôjárás: reggel enyhe, késôbb felhôs, esôs, szeles, viharos
2008. augusztus 9., szombat
2008. augusztus 8. péntek
Reggel / délelôtt:
09:00 átmentem gyalog a mamához, odafelé menet beugrottam a patikába/gyógyszertárba, vettem egy doboz tablettát a mamának, aztán kivettem 20 fontot a bank automatából a mama kedvéért. Érkeztem a mamához, készítettem neki egy csésze teát, az általam rendelt scart-kábel segítségével felszereltem a mama harmadik digitális vevô készülékét. Most már tudja a digitális csatornákat nézni a vendégszobában is, ha felébred az éjszaka közepén, és nem tud aludni.
10:30 lomtalanítottunk, leporoltuk és kiporszivoztuk a házat, mert ma este Sarah barátnôje, az Észak-Angliában élô Nicole érkezik két éjszakára. Tervezik, hogy a bristol-i ballon fesztivált megnézik, de milyen lesz az idô? Megskubiztam a neten a meteorológiát, semmi jót nem várhatunk sajnos, csak esôt és erôs széleket!
Ebéd: sajtos szendvics sózott marhahússal salátával és paradicsommal, vörösbor, alma
Délután:
13:30 felmentem az emeletre, lefeküdtem, szunyókáltam. Lois pedig leült a gép elé, ellenôrizte az emaileket.
14:30 felébredtem, kimentem a kertre, lenyírtam az egyik ház mögötti sövényt
15:30 sütött a nap, így uzsonnáztunk a kertben. Sms-t kaptam a budapesti levelezôtársamtól, Tündétôl, de sajnos a válaszom még egyszer nem sikerült. Mi a baja a mobilomnak?!!!
18:30 Sarah hazaért melóból, és vacsoráztunk.
Vacsora: rántott tonhal és makréla gombával, és hagymával, paradicsommal, sajttal, és dióval rakott {layered} padlízsán {aubergine}, vörösbor, utóételnek mangós zselé. Fincsi!
Este:
19:00 kiugrottunk harmasban egy sörre a közeli Royal Oak kocsmába, a kertben ültünk: nagyon kellemes volt ott a hangulat, ahogy mindig.
22:00 Nicole megérkezett
Idôjárás: többnyire felhôs és fülledt, délután napos
2008. augusztus 8., péntek
2008. augusztus 7. csütörtök
Reggeli: müzli, kenyér, tej
Reggel / délelôtt:
08:00 a Sarah elment melóba, mondta, hogy ma este hazafelé jövet beugrik a lakásába, így szeretne szokásosnál késôbb hét óra táján vacsorázni.
09:00 átmentem gyalog a mamához, hoztam magammal egy új scart-kábelt, de idô hiánya miatt nem szereltem fel: a mama akarja tudni a digitális csatornákat is nézni a vendégszobájában, ha nem tud aludni az éjszaka közepén. Kitettem a kukáját a kukásoknak, mert ma a gyûjtési nap.
10:45 elmentünk kocsival a XV. szazadban épült Owlpen Manor kastélyba, odafelé menet felvettük Rose-t, a barátnônket: az U3A (harmadik kor egyeteme) által szervezett kertészet rajongók klubja kertlátogatást szervezett ma délutánra.
12:00 a U3A csoport összegyülekezett a kastély elôtt, majd elkezdte körülnézni a kastély kertjeiben, de mi kicsit antiszocok voltunk, rögtön beosontunk a teázóba, ebédeltünk, mert rájöttünk arra, hogy kevés asztal van benne. Sôt rettentô éhesek voltunk!
Ebéd: sárgarépa-leves, sajt, kenyér és chutney, sör
Délután:
13:00 a csoport többi tagja bejött a teázóba, de nem volt elég asztal, ahogy mi megjósoltuk, így szabad asztalra várni kellett. Mi pedig fizettünk, és elkezdtünk teli hassal körülnézni a kertekben – ihaj csuhaj {whoopee}!
14:00 bementünk a kastélyba az U3A csoporttal együtt, körülnéztünk a XV. században épült házban. A csoport egyik tagja, Owen, a távoli rokonom, nekem mondta, hogy Péter László, a magyar történész sajnos meghalt egy pár nappal ezelôtt. Owen azt is mondta, hogy elolvasta a gyászjelentést a The Times napilapban.
15:00 távozás elôtt még egyszer beugrottunk a teázóba, uzsonnáztunk.
15:30 hazajöttünk, idefelé jövet letettük Rose-t a háza elôtt. A látogatás legélvezetesebb oldala a csendes, szép, zöld, meseszép erdôs völgy, ami körülveszi a kastélyt. A ház a fôúttól 2 mérföldre épült, és a csodák csodája nem lehet hallani a forgalom zaját.
18:00 kettesben vacsoráztunk, mert a Lois-nak ma este a templomba menni kellett. A Sarah fel fogja melegíteni a saját ételt, amikor hazaér, ahogy megbeszéltük.
Vacsora: hamburger krumplival és zöldbabbal, vörösbor, utóételnek mangós zselé
Este:
20:00 A Sarah és a Lois elment sétálni egyet a falu körül, én pedig franciaul tanultam. Visszajöttek, ès harmasban csevegtünk az ebédlôben, aztán tévéztünk.
Idôjárás: délelôtt felhôs, délután részben napos
2008. augusztus 7., csütörtök
2008. augusztus 6. szerda
a Lois és a négy egy-gallonos demizson : a leendô egresborunk
Legutóbbi hírek: megkaptam egy szomorú emailt Tündétôl, a budapesti levelezôtársamtól. Azt írta, hogy a férje, Károly temetése augusztus 19.-én lesz. A kórházba utalták kezelésre múlt hónapban, és egy pár nappal ezelôtt sajnos meghalt.
Reggeli: müzli, egy pohár tej
Reggel / délelôtt:
08:00 Sarah elment a csontrakóhoz {to the chiropractor} egy órás testmozgásra (a háta a legfôbb gyengepontja), amely után elment melóba {went off to work}
08:30 átmentem gyalog a mamához, fizettem egy pár számlát, kinyomtattam egy emailt az Amerikában élô húgomtól, Kathy-tól: hétfô óta új munkahelyen dolgozik, és eddig minden jól megy. Egy órán át csevegtünk a mamával, aztán hazajöttem.
10:30 ellenöriztük a kertünkben szedett egrest, ami hat-hét napja erjed {has been fermenting} nagy mûanyag tároló dobozokban a konyhában, és felfedeztük, hogy most már kész arra, hogy préseljuk, leszûrjuk a levet {strain off the juice}, és végül áttöltsük {decant} ezt a levet a négy egy-gallonos (4.5 literes) demizsonbánkba. Sok idôt és sok munkát vettek igénybe az elôkészületek - a demizsonok, a szívócsô {siphoning tube} stb szerilizálása, a lé leszûrése stb - de meg fog érni! Késôn ebédeltünk: délután két órakor: dögfáradtak voltunk.
Ebéd: sózott marhahús tojás rizzsel és salátával, almáslé
Délután:
14:00 kipróbáltunk különbözô színû festékeket a konyha falain és az új hozzáépített mosókonyha külsô falain. Azt akarjuk, hogy a mosókonyha falai valamiféle homokkô színûek legyenek, hogy a ház másik falainak összeilljenek, és a konyha falai valamiféle liliomfa {magnolia} színûek legyenek, hogy az új mosókonyhánk falainak összeilljenek.
15:30 felmentünk a hálószobába, lefeküdtünk az ágyunkra, elolvastuk még egy fejezetet a könyvünkbôl, majd szunyókáltunk / sziesztáztunk. Felébredtünk és uzsonnáztunk: tea, és az a keksz, amit a szomszédaink, Francis és Stephen nekünk adott ajándékba a múlt héti franciaországi túrájukat követôen: fincsi!
18:30 Sarah hazaért melóból, és vacsoráztunk.
Vacsora: hagymával paradicsommal, sajttal, dióval rakott {layered} padlízsán {aubergine} krumplipürével, vörösbor, utóételnek szeder és alma ropogós {crumble} vagy mangós zselé. Fincsi (még egyszer) !
Este:
20:00 Sarah felment az emeletre, rendbe hozta a szobáját, mert pénteken a volt munkatársa, Nicole meglátogat a jövô hétvégre. Mi pedig letelepedtünk a nappaliban, tévéztünk. Láttunk egy érdekes dokumentumfilmet a guyanai trópusi esô-erdôrôl. Hihetetlen de igaz, hogy ebbe a erdôbe senki ember sohasem látogatott el, és bennszülöttek {indigenous people} sincsenek. Most már tudósokból, alpinistákból álló kis csoport átutazik az erdôn, és sok új állatfajt fedezik fel. Egy sohasem mászott, hihetetlenül meredek hegyre is másznak. Rémeeesss!!!!!! {what a nightmare!}. A hegy neve az Upuigma, ami a venezuelai határ másik oldalán fekszik.
Idôjárás: többnyire felhôs
2008. július 29., kedd
a rubin lakodalom
a rubin lakodalom
Kicsit korán érkeztünk a 3 órás út után, így parkoltunk a háztól 30 m-re és szunyókáltunk egyet az autónk hátsó ülésén, hogy ne legyünk feltûnôek. Amikor ébredeztünk, észrevettük, hogy megérkeznek más vendégek borral és (cserepés) növényekkel a kezükben: ó jaj! Szép csendben elslisszoltunk suttyomban, hogy valami ajándékot keressünk. Sajnos nem volt semmi bevásárlóközpont a közelben. Beugrottunk egy kis palántanevelô üzletbe, de a szezon vége volt, így nem volt megfelelôjuk. A végén vettünk egy üveg bort egy közeli benzinkúton, a bolt legdrágább bora, de be kell vallanom, hogy sajnos nem volt különös! Amikor bementünk a házba, az ajtó nyitva volt és Ed szülei a kertben voltak, így lehetett az “ajándékunkat” névtelenül hagyni az elôszobában a többi (szebb) ajándék között.
A lakodalom nagyon élvezetes volt, sütött a nap, és nagyon finom volt az étel. Ed családja nagyon szimpatikus, és persze nagyon örültünk, hogy láthatjuk Ed-et és a lányunkat, Ali-et és a két unokánkat, a Josie-kát és a Rosalind-ot (már egy hónapos).
Ed szülei mintegy 80 vendéget meghívtak, rokonok mellett számos barátot, akikkel megismerkedtek a 40 éves házasságuk alatt (és a házasságuk elôtt is). Ki volt a legelôkelôbb vendég? Kétségkívül az a férfi, aki néhány évvel ezelôtt a “Viennetta” fagylaltot kitalálta. Persze különösen a nôk, amikor azt hallották, hogy “ô” jelen van, kezdtek felajzottak és izgatottak lenni, és neki esni akartak, de szerencsére nem volt súlyos rendbontás.
Az asztalnál egy profi zenész (kürtjátszó) mellett ültünk. A feleségével, egy profi énekessel is beszélgettünk: félangol-félkínai, Hong Kong-ban született nô, aki közelte velünk, hogy a brit uralom vége óta feltûnôen hanyatlik a sznobizmus a volt kolóniában: azt válaszoltam, hogy tehát nyilvánvalóan jó dolgokat várhatunk a kínaiaktól valamikor a jövôben, amikor Anglia kínai kolónia lesz. A kürtjátszó és a felesége sok országban vett részt koncerteken, Magyarországot is beleértve. Csak egy magyar szót tudtak: “kijárat”. Az asztalnál ülôk egyetértek, hogy minden nyelven a kijáratot jelentô szó a leghasznosabb szó, és ennek az okairól izgatottan beszélgettünk néhány percig (pl milyen szó hasznosabb akkor, ha az ember egy óriási parkoló van stb). Én magam a walesi nyelven csak a kijáratnak megfelelô szót tudom: “allan”, ami az angolok szempontjából úgy néz ki, mint valaki férfi neve (bár rossz helyesírással ! ).
2008. július 24., csütörtök
leáldozik az építôk uraldalmának!!
Hihetetlen, de igaz. Az új mosókonyhánk és a többi projekt majdnem készen van, valszeg csak egykét nap munka van hátra: James, a fônök jön hétfôn vagy kedden a maradék feladatokat elvégezni, vagyis:
- befejezni a ház melletti ösvényt, ami vezet a ház mögötti kerthez (ma Steve és Dan végezték a mosókonyha küszöbének az építését és majdnem befejezték az oldali ösvényt is, de a végén sajnos kifogytak az anyagok, vagyis a kavics)
- befejezni az új mosókonyha padlóját, és a falainak belsô vakolását stb
- kitisztani és kijavítani a ház eredeti ereszcsatornáit
- új ventilátort felszerelni a kamrában (???)
Alig hihetem: lehetséges-e, hogy egy pár nap múlva, építôk nélküli napokra/hetekre/hónapokra/évekre ébredünk???? Pukkanni fognak a dugók, az biztos. Késô áprilisban indult el a munka, akkor Lois csak 61 éves volt: fiatal, optimista, derûs, idealista, pozitív, szenvedélyes, dögös. Most már 62 éves, öreg, élemedett, pesszimista, borús, cinikus, negatív, kimért, banya. Szóval eltörött ember: szóval nálam sokkal jobb állapotban van.
Csak viccelek, de nehéz és nagyon kockázatos megpróbálni idegennyelven viccelni, eltûnik vagy béna lesz az eredeti vicc, és nem vagyok biztos, hogy megértetem magam. {hanghatások: a háttérben elôre felvett nevetés}. Hurrá, végre megértettem magam, még egyszer köszönöm! Ezt dallal befejezem, pillanat, meggondoltam magam. Hát ennyi, na pááá!
Mindeközben szépen gyarapodik a családunk. Az új unokánk, a Rosalind gyorsan fejlôdik, és milyen cuki a Josie is, nem?!
2008. július 22., kedd
szülinapi buli, katolikus maffia
Fél egykor érkeztünk, és láttuk, hogy már kezdôdött a buli Jill és a férje, Peter háza mögötti kertben. Mintegy 50 vendég jelen volt, a csoport összetétele vegyes és érdekes volt:
- a szomszédok
- Jill némelyik kollégája (angol tanárok)
- Jill némelyik régi barátja (gimiskoruk óta ismerik egymást)
- Némelyik tagja a katolikus templomnak, ahol Peter helyettes papként dolgozik, és a “katolikus maffia”, az apácát, “Sister Barbar-át” is beleértve, aki a Big Brother valóság-mûsor lelkes rajongója: úgy látszik, hogy nem zavarja a fülét az állandó káromkodás, nem zavarja a szemét a folyamatos meztelenkedés és szerelmeskedés stb!
A vendégek nagy része “keleti” emberek (szárad Kelet-Angliából valók), de Jill legrégibb barátnôje, Jill P.O és a férje Nyugat-Angliában lakik, mint mi, így lehetett nosztalgiázni együtt a tavalyi árvizekrôl. Jill P.O. férje Worcesterben dolgozik tanárként, és a végzetes napon éppen hazavitt a diákjait busszal Drayton Manor vidámparkból, és az árvizekbôl kifolyólag a buszuk vesztegelt az M5-ös autópályán. Persze egész éjjel csengettek és rezegtek a diákok mobiltelefonjai. Rééémes!!!!!!!
A buli után egy cambridge-i panzióban töltöttük az éjszakát, aztán vasárnap délelôtt hazajöttünk.
