2007. december 20., csütörtök

2007 december 19. szerda

Reggeli: müzli, alma, egy pohár tej, vitamintabletták

Reggel / délelôtt:
09:00 átmentem gyalog a mamához, hoztam magammal egy húszast (húsz fontos bankjegyet), mert mondta, hogy fogytán van a készpénze, és késôbb ma délelôtt Christine-t, a bejárónôjét a gyógyszertárba/patikába akarja küldeni orvosságért. Átadtam a húszast, készítettem egy csésze teát a mamának, beszélgettem vele egy órát, toltam a kukáját a ház elé, mert holnap jön a szemétkocsi. Hazajöttem gyalog.
10:15 elmentünk kocsival a templomba. Útközben felvettük Andrée-t, a francia barátunkat. Letettem a templom elôtt a két nôt, és hazajöttem. Ma a templomi karácsonyi ebéd lesz: három szakácsnô lesz: a Lois meg Gillian meg Marianne.
10:45 leültem a számítógép elé, kidolgoztam egy pár oldalt a France SIG (franciabarát) Klub januári hírlevelének. Megpróbáltam az oldalokat kicsit viccessé tenni, mert a legtöbb hírlevél olyan unalmas!

Ebéd: (asztal egy személyre) csirkehús-pité sült burgonyával, sült pasztinákkal és paradicsommal, vörösbor

Délután:
14:00 leültem a tévé elôtt, láttam valami szemét mûsort, szundítottam egyet.
15:00 a Lois telefonált, hogy “készen vagyunk, gyere értünk”. Elmentem kocsival a városba, felvettem a két nôt, és a maradék kaját. Hazavittem Andrée-t, aztán továbbmentünk a Davis-ékhoz, egy öreg házaspárhoz: a Davis-ék kicsit fogyatékosak, nem tudtak jönni a templomi ebédre. Hoztunk nekik két adagot az ebédbôl (két tanyéren), amit fel lehetne melegíteni a serpenyôben vagy a sütôben/mikróban. Mellesleg nekem is a Lois megmentett egy adagot az ebédbôl.

Vacsi: füstölt sonka sült burgonyával, sült pasztinákkal, kellbimbóval, vöröskáposztával, vörösbor; utóételnek “summer pudding” (nyári puding):

Este:
19:00 leültünk a tévé elé, láttunk régi karácsonyi zenevideókat a The Hits kábel-csatornán: nagy gyerekek vagyunk!
20:00 a Lois elkezdett egy videót nézni, a Bridget Jones The Movie címû filmet (angol vígjátékot), én pedig az ebédlôbe mentem, leültem a számítógép elé, elkezdtem a Franciaországban élô barátnônk, Annie filmezte videót DVD-re áttölteni.

Idôjárás: hideg, részben felhôs

2007. december 19., szerda

2007 december 18. kedd

Reggeli: zabkása, alma, egy pohár tej, vitamintabletták

Reggel / délelôtt:
10:00 Magyar Mike érkezett, együtt magyarul tanultunk. Karácsonyi ajándékokat is cseréltünk: a legközelebbi magyaróránk január hetedikén lesz. Mike közölte velem, hogy az egyik szentleckét fel fogja olvasni a falusi templomban a karácsony elôtti istentisztelet alatt. Mike nyilván/ nyilvánvalóan büszke erre, de egy kicsit ideges is. Mondta, hogy jelenleg mindennap gyakorolja a szöveg felolvasását: azok a versek, amelyeket fel fog olvasni, Ábrahámról szólnak, az ótestamentumból/ószövetségbôl vették (és persze a 1611. évi Jakab Király-féle verziót használják, amelynek kicsit elavult a nyelvezete!)
11:30 Mike távozott, a Lois is elment bevásárolni Sainsburysbe, mert holnap a templomi karácsonyi ebéd lesz. Én pedig csak totál kidôltem…zzzzz!!!

Ebéd: sajtos szendivs uborkával és paradicsommal, vörösbor

Délután:
14:00 felmentem az emeletre, lefeküdtem, szundítottam/szundikáltam/szunyókáltam
15:00 elmentem gyalog a mamához, készítettem neki egy csésze teát, beszélgettem vele egy órát, hazajöttem gyalog, útközben bedobtam a mama egyik üdvözlôlapját a postaládába.

Vacsi: csirkehús-pité burgonyával és brokkolival, vörösbor

Este:
19:00 vittem a Lois-t kocsival a templomba, ma este megteríti az asztalokat a holnapi karácsonyi ebédre, segített neki behozni a kaját, mert neki túl nehéz volt. Hagyta ott, és hazajöttem.
20:30 a Lois telefonált, hogy “már készen vagyok, gyere értem”. Elmentem kocsival a városba, felvettem a Lois-t, hazajöttünk.
21:00 tévéztünk, láttunk a Womens Institute-ról (Angol Nôk Szövetségérôl) szóló érdekes mûsort. Úgy látszik, hogy bár a szövetségben fôleg az idôsebb konzervatív asszonyok még uralkodnak országszerte, akik különösen a fôzés, a varrás, a kézimunka, a háztartási munka, a lekvárfôzés, a virágrendezés stb iránt érdeklôdik (azaz a hagyományos “nôi” tevékenységek iránt) a Wight-szigeten egy új tagozat alakult ki mostanában a Yarmouth kisvárosban, amelyben a vezetô tagok zömmel fiatalabbak, harminc-néhány éves karrierista nôk, akik modernebb/korszerûbb témákra és tevékenységekre fókuszálnak. A yarmouthi tagozatnak a vezetôje egy elvált harmincos nô, Amy néven, egy kicsit törtetô, de fel akarja rázni ezt a rendkívül konzervatív szövetséget. Yarmouth egy nagyon kicsi város, tulajdonképpen Anglia második legkisebb városa(!), mégis a yarmouthi tagozat már a legnagyobb Angliában, így világos, hogy Amy a szövetséget jó irányba befolyásolja!

Idôjárás: hüvös, részben felhôs

2007. december 18., kedd

2007 december 17. hétfô

Reggeli: zabkása, egy pohár tej, vitamintabletták

Reggel / délelôtt:
07:00 elmentem kocsival, beálltam a benzinkúthoz, mert teli tankkal akarok elkezdeni az ünnepeket. Továbbmentem kocsival a Sainsburysbe, kaját vettem nekünknek, valamint karácsonyi üdvözlôlapokat és macskatápot a mamának. Pénzt is kivettem a Sainsburys elôtti automatából, mert teli pénztárcával akarok elkezdeni az ünnepeket!
10:00 a Lois elment gyalog a fodrászhoz, én pedig elkezdtem nézni a számítógépen a Franciaországban élô barátnônk, Annie videóját: Annie akarja, hogy szerkesztse neki a videót, és sürget az idô: karácsonykor vissza kell adni a videókamerát Alinak és Ednek. Segítség! Az életemben elôször videót szerkeszteni kell, és év égi hajrában kell csinálnom, nagy hajtásban vagyok ezen a héten, az tény!
11:00 Elmentünk kocsival a golfklubházhoz, ami a hegy csúcsán van, a másik “gondozókkal” együtt ebédelni (a gondozó karácsonyi ebéde ez).

Ebéd: bárányhúsos pité burgonyával és vegyes zöldséggel, sör

Délután:
14:00 Néztem tovább Annie videóját, mindeközben lomtalanítottam a házban, mert az Ali és az Ed (és a kis Josie) jön szombaton
15:00 átmentem gyalog a mamához, készítettem neki egy csésze teát, beszélgettem vele egy órát, hazajöttem gyalog, útközben bedobtam a postaládába a mama legutóbbi üdvözlôlapait
16:00 felmentünk a Lois-szal a hálószobába, az ágyunkat tiszta lepedôkkel, párna- és paplanhuzattal terítettük

Vacsi: buggyantott tojás[1] pirított kenyérrel, gyümölcslé

Este:
17:00 elkezdtem újból Annie videóját nézni, további szerkesztési munkát végeztem, több óra után sikerült áttölteni[2] a szerkesztett filmet a számítógépre, de nem a DVDre: a szoftver mondta nekem, hogy nem férne el a DVD-n! Frusztráció a köbön!!!!

Idôjárás: hideg, délelôtt felhôs, délben kisütött a nap: csodálatos volt a hegységen, amikor ebédeltünk; késô délutánra azonban megint felhôs lett, és hihetetlenül hideg volt: brrrrr!

[1] poached egg(s)
[2] transfer

2007. december 17., hétfő

2007 december 16. vasárnap

Reggeli: zabkása, alma, pirított kenyér, egy pohár tej, vitamintabletták

Reggel / délelôtt:
09:00 lomtalanítottam mindenütt, kiporszívoztam a házat.
10:30 a Lois elment kocsival a templomba, de szokás szerint nekem az ebéd fôzésével kapcsolatos utasításokat hagyott. Én emailet írtam Annie-nak, a francia barátnômnek, idôrôl idôre beugrottam a konyhába, hogy valamit bekapcsoljak vagy kikapcsoljak.
12:00 a Sarah érkezett. Beszélgettünk/csevegtünk/társalogtunk egy kicsit, aztán az leült a számítógép elé, a Facebook munkáját végezni kezdte.
13:00 a Lois hazaérkezett a mamával együtt

Ebéd (négyen voltunk): sült disznóhús sültburgonyával, karfiollal és pasztinákkal, fehérbor, utóételnek gyümölcskosár-torta tejsodóval[1]

Délután:
14:00 leültünk négyen a nappaliban, beszélgettünk/társalogtunk/csevegtünk egy órát.
15:00 hazavittem kocsival a mamát. A Sarah maradt még egy óráig, leültem vele a számítógép elé, megmutatta neki, hogyan lehet a szkenneremet használni.
16:00 a Sarah távozott. Felmentem a hálószobába, lefeküdtem, szundíttotam egyet, miközben a Lois elkezdte a rézbôl készült tárgyainkat “Bronzo”-val tisztítani (nálunk karácsony elôtti szokás!). Van pl. rák, sas, ház, hattyú, kancsó/korsó, mindegyikük rézbôl készült. Fantasztikusnak látszanak a tisztítás után: szívbôl gratulálok, a kisnyuszikám!
17:30 a Lois elment a templomba az esti istentiszteletre.

Vacsi: sajtos szendvics salátával, tea

Este:
20:00 leültünk a nappaliban, tévéztünk. A “Cranford” címû viktoriánus jelmezes dráma utolsó epizódját megnéztük.


Idôjárás: felhôs, hideg

[1] with custard

2007. december 16., vasárnap

2007 december 15. szombat

Reggeli: “weetabix”, egy pohár tej, vitamintabletták

Reggel / délelôtt:
07:30 elmentünk kocsival a Sainsburysbe, a szokásos heti bevásárlást végeztük nekünk és a mamának. Szokásosnál kicsit korábban mentünk el, mert a Sarah még ágyban volt, még aludt, és azelôtt akartunk visszaérkezni, mielôtt a postás kopog az ajtón: egy csomagot vártunk az angol Amazontól.
08:30 hazaérkeztünk. A Sarah már ébren volt. Beraktuk a kaját a hûtôszekrénybe és a kamrába/éléskamrába/spejzbe/spaizba[1] (azaz a kamra polcaira).
09:00 elmentem gyalog a mamához, vittem magammal a mama kajáját. Készítettem neki egy csésze teát, beszélgettem/csevegtem/társalogtam vele egy órát. Hazajöttem, idefelé jövet beadtam a helyi élelmiszerboltnál a megrendelési ûrlapunkat[2]: nála különbözô karácsonyi húst, sajtot, kaját megrendelünk.
11:00 a postás kopogott az ajtón, hozta az Ali és az Ed ajándékát, egy digitális képkeretet[3]. Mi keveset tudunk ezekrôl a digitalis képkeretekrôl, amik a legutóbbi/legutolsó divatnak tûnnek. Alig várjuk, hogy lássuk, hogyan mûködik és mit lehet csinálni vele! Jelen pillanatban rejtély elôttünk ez / talány marad nekünk.

Ebéd: marhahús-pörkölt póréhagymával[4] gombával, sárgarépával, paprikával, hagymával, fehérbor

Délután:
14:00 felmentem a hálószobába, szundikáltam/szundítottam/szunyókáltam, miközben a Lois szorgoskodott a konyhában, készítette a holnapi utóételt/desszertet, almás-gyümölcskosár-tortát.
15:00 a Lois feljött, bebújt[5] az ágyba, én felébredtem, elolvastunk még egy fejezetet a könyvünkbôl, elaludtunk
17:00 felkeltünk, lementünk az emeletrôl

Vacsi: “marokkói saláta”, azaz fetasajt[6] céklával, sárgarépával, naranccsal, korianderrel, salátával és kenyérrel

Este:
18:00 elmentünk kocsival Winchcombe kisvárosba, parkoltunk a fôtéren, betértünk a Plaisterers Arms kocsmába, két sört rendeltünk. A bár-menedzser egy harmincas lengyel nô, barátságos, hangos, (barátságosan!) rámenôs/törtetô[7], szóval nagyon vonzó/elbûvölô/lenyûgözô[8]. “Kedveseimnek” (“My darlings”) szólított[9] minket! És “ti szép pár! mit hozhatok nektek, a kedveseimnek”!
mondtuk, hogy már vacsoráztunk otthon, de a lengyel nô rábeszélt minket arra, hogy egy pudingot rendeljünk, így két csokoládétortát kértünk. Észrevettük/észleltük/megfigyeltük, hogy a pincérnô is lengyel, de fiatalabb, kb 18 éves lehet.
19:00 kimentünk a kocsmába és rögtön éreztük a hideg levegôt: nagyon fáztunk! Brrr! Összebújtunk/összesimultunk[10] a kocsmaajtó elôtt, majd robogtunk[11] gyalog az utca mentén, berohantunk a templomba, ahol karácsonyi koncert lesz 19:30-tól, a Bach Choir kórus/énekkar fog fellépni[12]. Helyet foglaltunk, de a templomon belül is fáztunk: úgy látszik hogy nem volt fûtés ebben az óriási templomban, St Petersben. Brr ismét! A volt kollégámmal/munkatársammal, Sarahvel kicsit csevegtem[13] az elôadás elôtt: Sarah a Bach Choir kórus/énekkar egyik tagja, a férje Keith is.
19:30 elkezdôdött a koncert. Nagyon élvezetes volt. Egy fiatal (cirka 12 éves?) fiú szólistaként is fellépett, egy helyi gimnazista: a karmester közölte a hallgatósággal, hogy nemrég ez a fiú két fiatal kollégával együtt egy CD-t felvett[14]. A “The Three Choirboys” az együttés neve, és az elsô korong[15] nagy siker, jelent pillanatban hetedik helyet érte el / a hetedik helyre jutott (a nemzeti klasszikus slágerlisztán[16]).
21:30 hazajöttünk, felmelegedtünk a nappaliban két csésze kakaóval.

Idôjárás: felhôs, hideg; este kiderült az ég, még hidegebb lett

[1] larder
[2] our order-form
[3] photo-frame
[4] with leek(s)
[5] slipped into
[6] with feta cheese
[7] pushy
[8] charming
[9] she called us
[10] we huddled together
[11] we hurtled
[12] to appear
[13] I chatted
[14] has recorded
[15] disk
[16] hit parade

2007. december 15., szombat

2007 december 14. péntek

Reggeli: zabkása, pirított kenyér, egy pohár tej, vitamintabletták

Reggel / délelôtt:
09:00 elmentünk kocsival az Argosba, vettünk egy ajándékutalványt a Sarahnak és a Garethnek (karácsonyi ajándékot)
10:00 továbbmentünk kocsival a Blooms kertészeti üzletbe, betértünk az étterembe/kávézóba egy kakaóra teasüteménnyel, aztán még több ajándékot, valamint egykét növényt (mikulásvirágot[1]). Hazajöttünk.

Ebéd: csirke-, lencse- és paradicsomleves zsemlével, fetasajttal[2], céklával, sárgarépával, naranccsal, korianderrel és salátával, vörösbor

Délután:
13:30 felmentem a hálószobába, lefeküdtem, szundítottam/szundikáltam/szunyókáltam egy órát
14:30 felkeltem, átmentem gyalog a mamához, készítettem neki egy csésze teát, beszélgettem vele egy órát, áttekintettem a 10 karácsonyi üdvözlôlapot, amit írt eddig a mama (még várom a maradék 30-at!), bélyeget ragasztottam a borítékokra, kipipáltam[3] a mama listáján a 10 nevet. Kimentem, bedobtam a kis borítékokat a postaládába, hazajöttem.
16:00 A Sarah sms-ezett az irodájától, hogy “nem jól vagyok, jöhetek vacsira?”
17:00 Leültünk ketten, gondolkodtunk rajta, hogy milyen kaját kell vásárolni a karácsonyi ünnepekre (az Ali, az Ed és a Josie egy pár napig nálunk lakni fognak).
18:00 a Sarah érkezett, megviseltnek látszott (mondta, hogy az elôzô napon hajnali 2 óráig dolgozott otthon – persze könyvizsgálatati munkát végezett: nem fizetett túlóra, szegény Sarah!). Kérte, hogy aludjon nálunk egy éjszakát, mert ma este a Garethnek nagyon késôig dolgozni kell. Megágyaztuk neki az Alison régi szobájában.

Vacsi: (harman) halszeletek burgonyával és borsóval, gyümölcslé, utóételnek mangó habbal

Este:
tévéztünk harman a nappaliban, karácsonyi zenevideókat megnéztünk, utána a “Have I Got News For You” címû vetélkedôt, nagyon vicces volt.

Idôjárás: felhôs, hideg

[1] poinsettia
[2] with feta cheese
[3] I crossed off, ticked off

2007. december 14., péntek

2007 december 13. csütörtök

Reggeli: zabkása, alma, pirított kenyér, egy pohár tej, vitamintabletták

Reggel / délelôtt:
09:00 átmentem gyalog a mamához, készítettem neki egy csésze teát, beszélgettem vele egy órát. Bütyköltem, optimalizáltam a tévéjét, mert a mama mondta, hogy túl sötét a kép. Hazajöttem.
10:00 áttekintettem még több Franciaországról szóló újságcikket, és összeraktam[1] hasonló témájú cikkeket, több halomra/kupacra[2] osztottam. Mindeközben a Lois ült a számítógép elôtt, a templomi (karácsonyi) ebéd-étlapot tervezte. Idôrôl idôre segítettem neki szerkeszteni, formázni[3] és végül kinyomtatni az étlapot.

Ebéd: burgonya-, póréhagyma- és csirkeleves zsemlével, humusz salátával, uborkával, paprikával és paradicsommal, vörösbor

Délután:
13:00 felmentem a hálószobába, szundítottam/szundikáltam/szunyókáltam
14:00 felkeltem, elmentünk gyalog a Sainsburysbe, kaját vettünk a templomi ebédre, valamint[4] egy pár kis ajándékot az Adamsék két gyerekének. Továbbmentünk az Adamsékhoz, de nem volt otthon senki, tehát hagytuk a kapu elôtt az ajandékokat. Továbbmentünk a Renshawékhoz, hogy átadjuk nekik a karácsonyi üdvözlôlapunkat, de ott is nem volt otthon senki. Úgy látszik, a város összes lakossága bizonyára a bevásárlóközpontban van: képzeld el, igazi vásárlás-mániás[5] pokoljárás[6] városszerte!

Vacsi: disznóhús-curry, rizssel és borsóval, vörösbor, utóételnek fagylalt

Este:
19:00 leültem a számítógép elé, megint megpróbáltam DVDt égetni[7], végre sikeresen, meghozzá nagy, de nagy erôfeszítések[8] árán[9], hurrá! Úgy látszik, hogy a szoftver nem engedi, hogy egy videófilmet közvetlenül a videókamerából áttöltsek[10] a DVDre, tehát két lépésben tettem: elôször a kamerából a számítógépre, utána a számítógéprôl a DVDre. Hû! De ôrülni fog ennek az Alison!
21:30 tévéztünk, a “Lead Balloon” címû angol vígjátékot/sitcomot megnéztük, nagyon vicces volt: a semmirekellô[11] Ricknek sikerül rombolni[12] ügyetlen[13] alkudozással[14] a csodálatos felesége üzletét, amikor ô influenzás, sínylôdik[15] az ágyban két napig.
22:00 lefeküdtünk, egy kis “jó-éjszakát” olvasást beiktattunk, majdnem befejeztük már a könyvünket, még egy fejezetet elolvastunk, hamar egy újjat kell választanunk.

Idôjárás: hideg, délelôtt felhôs, délután többnyire napos

[1] I collected together
[2] (into) piles
[3] to format
[4] and also
[5] shopaholic
[6] journey through hell
[7] to burn
[8] strenuous efforts
[9] at the price (of)
[10] transfer
[11] good-for-nothing
[12] to ruin
[13] inept
[14] (with) bargaining
[15] languishes

2007. december 13., csütörtök

2007 december 12. szerda

Legutóbbi hírek: Az Alison telefonált, hogy ultrahang[1] vizsgálat végeztek a kórházban, és minden jól van: így végre hirdetni lehet, hogy babát vár ismét, júniusra, hurrá! Múlt hónapban közölte velünk, hogy alighanem babát vár, de kérte, hogy sem mondjunk semmit az ultrahang vizsgálat elôtt. Ha minden jól megy, Josie és a jövô testvére esetében a korkülönbség kb 22 hónap lesz, azaz olyan, akárcsak az Alison és a Sarah között. Szerintünk jó különbség ez, mert az idôsebb gyerek még elég fiatal, úgy hogy nem veszi zokon a jövevényet[2].

Reggeli: zabkása, pirított kenyér, egy pohár tej, vitamintabletták

Reggel/délelôtt:
04:00 Mindketten korán ébredtünk, meguntuk a várakozást, elovastunk még egy fejezetet a könyvünkbôl, végre egy kis jó-reggelt olvasást beiktattunk, hurrá!
09:00 áttekintettem még több Franciaországról szóló újságcikket, és összeraktam[3] hasonló témájú cikkeket, több halomra/kupacra[4] osztottam. Mindeközben a Lois folytatta a vasalást[5]
11:00 elmentünk gyalog a faluba, betértünk az orvosi rendelôbe, felvettük a mama receptét, és vittük a gyógyszertárba/patikába. Miközben a gyógyszerész elkészítette/összeállította a mama orvosságát, mi továbbmentünk a postaládához, még két tucat üdvözlôlapot bedobtunk. Aztán továbbmentünk a Royal Oak kocsmába, mert kedvünk volt ott ebédelni, de sajnos minden asztal foglalt volt, a karácsony-elôtti rohanás/roham/tülekedés miatt. Munkatársak együtt buliztak mindenütt – nem fért el két csendes sovány/karcsú/vékony vézna[6](?) nyugdíjas: szegények!

Ebéd: sárgarépa- és korianderleves, buggyantott tojás[7] pirított kenyérrel, vörösbor

Délután:
14:00 fürôdtem kádban, nagyon kényelmes volt, egy félóráig üldögéltem/ücsörögtem[8] a forró gôzölgô[9] fürdôvízben
14:30 lefeküdtem az ágyra, szundítottam/szundikáltam/szunyókáltam
15:00 átmentem gyalog a mamához, odafelé menet betértem a helyi élelmiszerboltba, vettem hat tábla csokoládét és három doboz kekszet a mamának (az telefonált ma délelôtt, hogy kellenek ezek neki: rossz jel!!!). Megérkeztem a mamához, készítettem neki egy csésze teát, beszélgettem vele egy órát, toltam a kukáját a ház elé, mert holnap jön a szemétkocsi. A mama rosszkedvû volt, amitôl féltem. Mondta, hogy ma délelôtt elhányt két karácsonyi üdvözlôlapot, amit írt tegnap, és az egész délelôttöt töltötte azzal, hogy keresse. A mama mindig utálja, ha valami tárgyat elhány, legyen az valami fontos, vagy sem, és nem pihen, amíg meg nem találja. Vigasztaltam ôt, és próbáltam neki megmagyarázni, hogy idô és energia pazarlása/pocsékolása/vesztegetése[10] az ilyen, azaz az ilyen lázas[11] tevékenység[12]: jobb lett volna, ha két friss üdvözlôlapot írta volna.

Vacsora: sózott marhahús[13] burgonyával és szárazbabfôzelékkel (ínyenc[14] ételek: én voltam a szakács!)

Este:
megpróbáltam videót DVD-re közvetlenül kiírni az Alison digitális kamerából a számítógépemen keresztül, mert megkaptam ma a postán az Alisontól a tartalék elemet és az elemtöltôt. De sajnos van probléma még és nem sikerült megtennie lázas erôfeszítések[15] ellenére, nem tettem meg 2 óra után. Grrrr! Frusztráció a köbön!

Idôjárás: napos, hideg, derekasan elfagyott az éjjel

[1] ultrasound
[2] new arrival
[3] I collected together
[4] (into) piles
[5] the ironing
[6] scraggy
[7] poached egg(s)
[8] I sat around
[9] steaming
[10] a waste (of)
[11] feverish
[12] activity
[13] corned beef
[14] gourmet
[15] feverish efforts

2007. december 12., szerda

2007 december 11. kedd

Legutóbbi hírek: Magyar Mike és én mindketten karácsonyi üdvözlôlapot kaptunk tegnap a kecskeméti barátunktól, Miklóstól. Jókedvû volt Miklós akkor, amikor elküldötte, és nem nehéz kitalálni, hogy miért: azt sejtjük, hogy végleg otthagyta/elhagyta ôt a felesége.

Reggeli: “weetabix”, alma, (ôszi)barack, egy pohár tej, vitamintabletták

Reggel / délelôtt:
10:00 leültem a számítógép elé, szerkesztettem tovább a cikket, amit Rick küldött nekem a FranceSIG (franciabarát) Klub januari hírlevelére, majd még két cikket, amit a klub egy másik tagjától, Davidtol kaptam októberben. A három cikk összesen 9 oldalt töltött, ami jó kezdet! Szeretem, ha a hírlevél összesen legalább 24 oldal hosszú. A maximum 40 oldal, egyébként nem mûködik a fûzôkapocs[1]. Sôt négy többszöröse[2] kell lenni - ami bosszantó/bosszant[3] - egyébként üres oldalak is jelennek meg!

Ebéd: paradicsom- és bableves kenyérrel, gombolya, saláta, uborka, paradicsom, zsázsa[4], paprika, vörösbor; utóételnek banán

Délután:
14:00 felmentem a hálószobába, lefeküdtem, szundítottam/szunyókáltam/szundikáltam
15:00 elmentünk gyalog a postára, beadtunk egy csomagot (egy naptárt, amit a huginak, Kathynak küldünk, Amerikába. Továbbmentünk gyalog a mamához. Beszélgettünk vele egy órát. Készítettem neki egy csésze teát. Hazajöttünk gyalog.
Észrevettük/észleltük/megfigyeltük, hogy a mama napról-napra egyre szétszórtabb lesz, egyre szórakozottabb, mostanában/manapság/mostanság igazán zavarosfejû lett. Októberben az öcsém, a Steve egy 40 fontos WH Smiths ajándékutalványt (!! – felveti a pénz???) adott neki 88. születésnapi ajándékba, és ma kiderült, hogy elhányta[5] ezt az utalványt a mama, és aggódott amiatt, hogy Steve tegnap kérdezte, hogy mit vásárolt vele. A mama mondta magabiztosan, hogy én októberben vittem ôt kocsival a bankba, ahol pénzre váltotta az utalványt. Megmagyaráztam, hogy az utalványt csak a WH Smiths könyvesboltnál lehet használni és ilyen utalványok egyáltalán nem érdeklik a bankot!

Vacsi: disznóhús almamártással, burgonyával, brokkolival, zukkinival, vörösbor; utóételnek gyümölcsös saláta (lycheevel, ananásszal, (ôszi)barackkal, kiwi gyümölcssel)

Este:
18:00 megcsináltam a mosogatást, miközben a Lois még több karácsonyi üdvözlôlapot írt.
19:00 áttekintettem még több Franciaországról szóló újságcikket, és összeraktam[6] hasonló témájú cikkeket, több halomra/kupacra[7] osztottam. Izgi, nem?! (vagy uncsi???)
20:00 tévéztem, az olasz leszármazású amerikai énekesrôl, Mario Lanzáról szóló mûsort néztem. Érdekes mûsor, úgy látszik, hogy Lanza csak 38 évesen meghalt, az 50-es években. Bár nagy tehetségei voltak az opera terén, a kezdettôl fogva inkább a hollywoodi filmsztár pályát választotta, mint operaénekesét (a szokásos magabiztossága gyorsan szertefoszlott, amikor színpadra fellépett hallgatóság elôtt). Nemcsak jó énekes, de jóképû is volt, és imádták a nôk. Sokat vagyonosodott Hollywoodban, de hamarosan összetûzések voltak az MGM stúdioval. Gyorsan összekapott[8] a rendezôjével[9], házassági problémák is voltak. Dugi alkesz lett, és a végén Olaszországba költözött, ahol meghalt. Szomorú tõrténet.

Idôjárás: napos, hideg, derekasan fagyott az éjjel

[1] the staple(s)
[2] a multiple (of)
[3] which is annoying
[4] cress
[5] has mislaid it
[6] I collected together
[7] (into) piles
[8] he fell out (with)
[9] with his director

2007. december 11., kedd

2007 december 10. hétfô

Legutóbbi hírek: a budapesti levelezôpartnerem, Tünde közölte velem, hogy nagyi lett, és az újszülôttrôl két cuki fotót is küldött emailen. A kis Petra 3 kilót nyom, 54 cm magas (vagy hosszú? Eszembe jutott, hogy nálunk Angliában csak a baba súlyát hirdetjük születéskor, nem a hosszát, de miért nem?). Mindenestre gratulálok mindenkinek, Petrát is beleértve! Sejtem, jó hossz 54cm, nem?!

Reggeli: “gyümölcs-és-rost”, alma, egy pohár tej, vitamintabletták

Reggel / délelôtt:
09:00 átmentem gyalog a mamához, útközben betértem a helyi élelmiszerboltba, egy kenyeret és két citromot vettem. Vittem magammal készpénzt (80 fontot) a mamának, amit kivettem számára a falusi (bankjegy)automatából az elôzô napon. Azt mondta, hogy “tegnap tévedésbôl[1] valami mûanyag dolgot betettem a mosógépbe, és most tele van apró kis darabokkal, mit tegyek?”. Válaszoltam/feleltem, hogy visszajövök késôbb ma délután, rendbe hozom.
10:00 “Magyar Mike” érkezett, és magyarul tanultunk együtt. Mike egy kiruccsanásról/kirándulásról beszélt, amit a minap Abergavennybe tett busszal Maryvel együtt. Abergavenny egy kis város a walesi hegyekben, ahol minden kedden egy hires heti vásár van a fôtéren. Egy érdekes régi templom is van a város központjában, amit megtekintettek. A XI. Században épült és eredetileg egy bencés kolostor volt, de kivételesen a városi lakosság is egybôl templomként használták. A Reformációnak és a kolostorok feloszlatásának idején a városi emberek kérték a királytól, VIII. Henriktôl, hogy kímélje[2] a kolostort, és egy anglikán templomnak átalakították.
Persze annak idején a legtöbb helyen a kolostorok teljesen elpusztultak. A helyiek szempontjából, egyrészt az elpusztult kolostorok kövek és téglák jó forrása voltak, ha új házakat építettek, de másodrészt a kolostor a helyi kórház szerepét is játszotta, ami így eltûnt. Sok helyieket is foglalkoztatott/alkalmazott a kolostor, és ezek az emberek munkanélküliek lettek.
11:30 Mike távozott, és a Lois elment a Blooms kertészeti üzletbe az elôzô munkatársaival együtt ebédelni.
12:00 szorgoskodtam a konyhában, illetve/illetôleg cseteltem-botoltam a konyhában, felhevítettem/felmelegítettem a mikróban (azaz a mikróhullámú sütôben) az ebédemet

Ebéd: (asztal egy személyre) vagdalt marhahús sült burgonyával és sárgarépával, vörösbor (ma kivételesen az ebéd volt a fôétkezés)

Délután:
14:00 felmentem a hálószobába, lefeküdtem, szundítottam/szundikáltam/szunyókáltam
15:00 a Lois hazajött, ô is lefeküdt, elolvastunk együtt még egy félfedejezetet a könyvünkbôl
16:00 átmentünk gyalog a mamához, odafelé menet betértünk a helyi élelmiszerboltba, négy gyümölcskosárt vettünk [nálunk nagy szokàs karácsonykor gyümölcskosárt enni], amelyeket a mamával együtt megettünk egy csésze teával. Rendbe hoztuk a mosógépet. Hazajöttünk

Vacsi: sonkás szendvics uborkával, tea

Este:
19:00 leültem az ebédlôben a számítógép elé, elkezdtem szerkeszteni egy cikket, amit Rick, egyik FranceSIG (franciabarát) Klub tagja küldött nekem múlt héten a legközelebbi (januári) hírlevélre. Nagyon mulatságos cikk, Ricknek és a párjának a nyári francia túrájukról szólt, a cikk stílusa vicces és nem sablonos, ami nekem nagyon tetszik. Sok fotót is tartalmazott, ami jó. Legalább 6 oldalt fog tölteni, hurrá! De a Microsoft Office softvert már szeptember óta nem használtam; segítség, mit tegyek??!!! Mindeközben a Lois tévézett a nappaliban.
22:00 lefeküdtünk, elolvastunk még egy félfejezetet a könyvünkbôl, elaludtunk.

Idôjárás: többnyire napos, de hideg

[1] by mistake
[2] spare

2007. december 10., hétfő

2007 december 9. vasárnap

Reggeli: “gyümölcs-és-rost”, banán, egy pohár tej, vitamintabletták

Reggel / délelôtt:
09:00 kiporszívoztam a házat, lomtalanítottam[1] mindenütt, megterítettem[2] az ebédlôben, miközben a Lois szorgoskodott[3] a konyhában, mosta a húst (disznóhúst) és a tepsibe[4] tette, majd mosta a zöldséget (sárgarépát, karfiolt[5]), készítette a húslevet[6], mindent lábásokba[7] tett. Leírta az utasításokat[8], amit követnem kell, hogy fôzzöm az ebédet (amint ott a konyhában csetlem-botlom!)
10:30 A Lois elment kocsival a templomba. Én pedig bekapcsoltam a sütôt 6-os fokozatra, és a következô 2 órán át fôztem az ebédet, az egyik pillanatról a másikra a konyhába beugorva, és mindeközben szorgoskodtam a nappaliban, összeraktam/összegyûjtettem tovább Franciaországról szóló cikkeket, amelyeket összegezni/summázni fogok a FranceSIG Klub januári hírlevelében, amelynek én vagyok a szerkesztôje (igen, nagyon fontos ember vagyok, tudod!).
12:00 A Sarah érkezett, mert ma nálunk fog ebédelni: a Garethnek sajnos dolgozni kell. Beszélgettünk/csevegtünk/társalogtunk a nappaliban.
13:00 A Lois hazaérkezett, a mamával és Andrée-vel, a francia barátnônkkel együtt, és öten vacsoráztunk.

Ebéd: sült disznóhús sült burgonyával, sargarépával és karfiollal, vörösbor; utóételnek gyümölcsös saláta habbal, tea

Délután:
14:00 öten beszélgettünk/társalogtunk/csevegtünk a nappaliban, és teát kortyoltunk/szürcsöltünk[9]
15:00 a Lois hazavittük kocsival a három vendégünket, én pedig megcsináltam a mosogatást, és mindent rendbe hoztam a konyhában, az ebédlôben, és a nappaliban.
16:00 a Lois visszaérkezett, leült a kanapéra a nappaliban, elkezdte az újságot olvasni, én pedig felmentem a hálószobába, lefeküdtem, szundítottam/szunyókáltam/szundikáltam, hallgattam a rádiót, tudniillik a BBC Radio 2 állomást, amelyen a DJ éppen 1974. december 7.-i Top Twenty slágerparádé-lemezeket pörgetett[10].
Nagy muri[11] volt ott az ágyban heverészni[12], kicsit nosztalgiázni: 1974 majusában vásároltuk az elsô házunkat, egy 4 hálószobás sorházat, ami a XIX. század derekán épült (hétezer fontért: most az a ház alighanem kb 200 ezer fontot ér: infláció a köbön a brit lakáspiacban!), így 1974 decemberében elôször a saját házunkban töltöttük a karácsonyt.
Sôt azt tudtuk, hogy a Lois 3 hónapos terhes, az elsô gyerekünket várjuk, az Alisont, aki a következô juniusban született. Sajnos a slágerparádé szerintem nem volt olyan nagyszerû azon a héten: a tabella elsô helyen Barry White, az elhízott/túlsúlyos (“töltöttgalamb”/ kövér/ molett/ dagadt/ dagi/ duci/ piknikus???!!!) amerikai énekes állt, a dala “You’re the First, the Last, My Everything” volt. Én soha nem kedveltem Barry White-ot, bár azt mondják, hogy White szép mély basszus hangját sokan nagyon szexinek találták, és az öblôs[13] hangja állítólag a túlnépesedés[14] kockázatát növelte a nyugati világban. Mindez azonban talány[15] kell maradni számomra!
17:00 felkeltem, lementem a nappaliba, tévéztem, a Lois pedig elment kocsival a templomba az esti istentiszteletre.
19:00 szorgoskodtam a konyhában, készítettem a vacsit

Vacsi: (a csetlô-botló szakácsnak köszönhetôen) sajtos szendvics uborkával, paradicsommal, házi páccal[16], tea

Este:
20:00 leültünk a kanapéra a nappaliban, tévéztünk. A sputnik, az elsô mûhold 50. évfordulója alkalmából, a BBC-1 csatornán a mûholdak fejlôdésérôl/fejlesztésérôl[17] szóló mûsort adtak, nagyon érdekes. Sok az elôny és a hátrány is: pl. persze elôször a világ eseményeit élôben[18] közvetíteni lehetett világszerte, és már sokkal nagyobb pontosságú idôjárási jelentések is vannak, valamint az autó navigációs rendszerek, sebészi pontosságú bombázás (uh-oh) stb.
21:00 a “Cranford” címû viktoriánus jelmezes dráma-sorozat 4. epizódját megnéztük

Idôjárás: délelôtt esôs, szeles, hideg, délután nyugodtabb

[1] I cleared up
[2] I laid the table
[3] busied herself
[4] into the baking-tray/baking-tin
[5] cauliflower
[6] gravy
[7] into saucepans
[8] instructions
[9] we sipped
[10] played (a record)
[11] it was great fun
[12] to lie around, loll
[13] deep/rich
[14] overpopulation
[15] a riddle
[16] home-made pickle
[17] about the development (of)
[18] “live” (broadcast)

2007. december 9., vasárnap

2007 december 8. szombat

Reggeli: zabkása, banán, egy pohár tej, vitamintabletták

Reggel / délelôtt:
08:00 elmentünk a helyi Sainsburysbe, végeztük a szokásos heti bevásárlást magunknak is a mamának is. A nagy meglepetésünkre összefutottunk a borosztályon[1] a Davidéknak, akikkel megismerkedtünk véletlenül tegnap az étteremben. Még egyszer “Kicsi a világ” felkiáltások[2] a köbön[3]! Owen, a férje nekem mondta, hogy van a kocsijában a közös családfánkról szóló dokumentum, amit nekem meg akart kölcsönadni, így kiugrott[4] a parkolóra, felvette a dokumentumot, visszajött a áruházba és nekem adta. Nagyon érdekesnek tûnik[5]: errôl többet írok késôbb, de persze elôször el kell olvasnom, és ehhez mikor lesz idôm (és erôm)?
09:00 átmentem gyalog a mamához, vittem magammal a heti kaját, neki készítettem egy csésze teát, megtaláltam a mobiltelefonának az elemtöltôjét, (amit a mama a minap elhányott), és vele beszélgettem egy órát. A mama jelen pillanatban nagyon izgatott, mert tegnap este telefonon közöltem vele, hogy véletlenül megismerkedtem Owen Davidnak, és alighanem közös rokonaink vannak.
A mama rögtön elkezdett izgatottan beszélni a multjáról, a gyermekkoráról, nem tudtam elnémítani/elhallgattatni[6]! Sem akartam elnémítani/elhallgattatni, mert tudom, hogy nosztalgiázni az öregkor legnagyobb öröme: 7-8 évvel ezelôtt, amikor az apám nagyon beteg volt, alig tudott beszélni, az elfekvôben sínylôdött[7], észrevettem/észleltem/megfigyeltem, hogy neki csak egy öröme volt: hallani a feleségét nosztalgiázni a közös emlékeirôl, a II. világháború alatti udvarlásukról[8], a házasságuk korai éveirôl stb.

Ebéd: (ma kivételesen az ebéd volt a fôétkezésünk, mert vacsikor a Lois nem volt itthon) vagdalt[9] marhahús burgonyával és sárgarépával, vörösbor; utóételnek gyümölcs

Délután:
14:00 terpeszkedtem[10] a tévé elôtt, karácsonyi zenevideókat néztem a The Hits kábelcsatornán: nagy gyerek vagyok!
15:00 vittem kocsival a Lois-t a templomba, ahol valamiféle rendezvény[11] lesz. Odafelé menet felvettük Andrée-t, a francia barátnônket. Borzalmas forgalmi dugó[12] volt a városban, részleg a karácsony-elôtti rohanás/roham/tülekedés miatt, de azért is, mert a városi tanács nem tudja rendesen tervezni és szervezni a város forgalmát. Mostanában egy új bevásárlóközpont épült a régi Whitbreads sörfôzde[13] helyszínén[14], és a tanács több jelzôlámpát felszerelt mindenütt a Brewery bevásárlóközpont körül. Ennek az eredménye az, hogy folyamatos forgalmi dugók vannak a környéken/térségben, reggel, éjjel meg este! Micsoda ostobaság//butaság! Hülyéket választunk meg[15]!

Vacsi: (egy személyre asztal) sonka kenyérrel salátával paradicsommal, tea

Este:
19:00 a Lois telefonált a templomtól, hogy “készen vagyunk, gyere értünk”. Elmentem kocsival, igaz, hogy a városban már kicsit csökkentett[16] a forgalom, bár - kezdetben vonakodtam[17] elhinni, de a Brewery környékén még akkor is volt dugó! Frusztráció a köbön![18]
20:00 terpeszkedtünk a kanapén, tévéztünk. Ez csak 12 órával ezelôtt történt, de már nem emlékszem arra, mit néztünk! Valamiféle szemét mûsort, valószínûleg. Nagyon almosak voltunk, korán lefeküdtünk, pár perc alatt elaludtunk: öregszünk!

Idôjárás: délelôtt borzalmas: esôs, szeles, hideg; délután és este nyugodtabb

[1] in the wine department
[2] cries (of)
[3] galore
[4] he nipped
[5] it looks
[6] to silence
[7] he was languishing
[8] (their) courtship
[9] minced
[10] I sprawled
[11] event
[12] traffic jam
[13] brewery
[14] on the site (of)
[15] we elect
[16] had lessened, reduced
[17] I was reluctant
[18] frustration galore!

2007. december 8., szombat

2007 december 7. péntek

Reggeli: zabkása, banán, egy pohár tej, vitamintabletták

Reggel / délelôtt:
10:00 “Magyar Mike” érkezett és együtt magyarul tanultunk másfél óráig.
11:30 Mike távozott. Összekaptuk magunkat, készültünk a mai kiruccanásunkra[1]: kimegyünk ebédelni a Renaissance Restaurant étterembe, a kertészet-klub tagjaival együtt (azon gondolkodunk, hogy csatlakozunk ehhez a klubhoz). A klub karácsonyi ebédje délután egy órakor lesz.
12:30 elmentünk kocsival az étterem felé

Ebéd: elôételnek sült pasztinák[2]- és gyömbérleves[3]; fôételnek krumpli- és feta- palacsinta, fehérbor; utóételnek “Grand Marnier” pannacotta (nb az étterem a helyi fôiskolában van, és csak hallgatók a szakácsok is a pincérek is (azaz szakács és pincer szakos tanulók), de nagyon fincsi volt! Biztos, egyáltalán nem volt mire panaszkodni: ellenkezôleg[4], nívós[5] volt a szinvonal[6].

Délután:
14:00 az ebéd alatt és után beszélgettünk, társalogtunk/csevegtünk[7] a mellettünk ülôkkel[8]. Megismerkedtünk egy szimpatikus házaspárral, a Davidékkal: Shelagh, a feleség elintézi a kertészet klub csoportos látogatásait. Owen, a férj a családfája után kutat, és felfedeztem a nagy meglepetésemre, hogy van kapcsolat köztünk: valóban kicsi a világ! Én magam félvér vagyok, az anyám walesi, az apám angol. Akárcsak[9] az anyám családja, Owen családja is Dél-Walesbôl származik, Glamorgan megyébôl, a bridgendi-cardiffi térségbôl. Megbeszéltük[10], hogy újra találkozunk karácsony után, hogy megnézzük a közös családfánkat, és társalogjunk a kutatásunkról.
15:00 fizettünk és hazajöttünk kocsival
16:00 átmentünk gyalogosan a mamához, odafelé menet betértünk a helyi élelmiszerboltba, vettünk 6 konzerv[11] macskatápot[12] a mamának. Érkeztünk a mamához, optimalizáltam és bütyköltem[13] a fûtôtestet[14] a mama fürdôszobájában, készítettem neki egy csésze teát, vele beszélgettünk egy órát. Hazajöttünk gyalogosan.

Uzsonna: gyümölcskosár, tea (nem volt vacsi, mert már ebédkor teletömtük[15] magunkat finom étellel!)

Este:
19:00 Marianne, a barátnônk meglátogatott minket, akarta a számítógépünket használni, hogy megnézze az emaileit, mert jelen pillanatban nem mûködik jól a saját gépe, amit Jeremy, Marianne fia elromlott a minap (persze nem szándékosan!). Vele csevegtünk egy órát.
21:00 tévéztünk, a “Have I Got News For You” címû vetélkedôt megnéztük, Jack Dee (komikus) volt a mûsorvezetô, Russell Brand (komikus) is vett részt, nagyon vicces volt. Be kell vallanom, röhögô/nevetô görcsöt[16] kaptunk, jó hangulatban feküdtünk le.

Idôjárás: többnyire napos, hideg
[1] our outing
[2] parsnip
[3] ginger soup
[4] on the c ontrary
[5] top-notch
[6] the standard
[7] we chatted
[8] those sitting beside us
[9] like
[10] we agreed / arranged (to)
[11] tin(s)
[12] cat-food
[13] tinker with
[14] radiator
[15] we stuffed
[16] a fit of laughter

2007. december 7., péntek

2007 december 6. csütörtök

Reggeli: zabkása, körte, egy pohár tej, vitamintabletták

Reggel / délelôtt:
09:00 elmentem gyalogosan Coronation Road felé, bedobtam a belföldre menô karácsonyi üdvözlôlapainkat, hazajöttem
09:30 elmentem gyalogosan a faluba, betértem a pékség-élelmiszerboltba, egy korpás kenyeret vettem, hazajöttem
10:00 egy korrektúra-feladatot végeztem “Magyar Mike”nak, aki jövôre különleges hírlevelet fog kiadni, hogy ünnepelje a Cotswold Wardens (a cotswoldi nemzeti park önkéntes[1] gondnokai) szervezet alapításának az 50. évfordulóját.

Ebéd: sajtos zsemle paradicsommal és salátával, vörösbor, narancs

Délután:
14:00 elkezdtem összegyûjteni/összerakni[2] Franciaországról szóló cikkeket, amelyeket összegezhetek/summázhatok[3] a FranceSIG Klub legközelebbi hírlevelében, ami januárban fog megjelenni (negyedévente[4] egyszer esedékes[5]). Mi, a FranceSIG Klub tagjai nagyon érdeklôdünk a Franciaország iránt, szóval imádjuk Franciaországot. Amint írom ezeket a szavakat, hirtelen az jutott eszembe, hogy “Hülyék vagyunk!!! Mindegyikünk! És én a klub titkára vagyok, és a klub hírlevelének a szerkesztôje[6] is vagyok, így biztos nem kell senkinek bizonygatni[7], hogy mindegyikünk közül én vagyok a legszánalmasabb[8] hülye!!!”
15:30 átmentem gyalogosan a mamához, visszahúztam a mama kukáját a ház mögé, készitettem neki egy csésze teát, rendeltem neki postán egy pár könvyet, beszélgettem vele egy órát.

Vacsi: szarvashús-pörkölt kifôtt tésztával és brokkolival, vörösbor; utóételnek fagylalt egres-pürével és habcsókkal[9]

Este:
19:30 megnéztünk egy DVD-t, amit béreltünk postán keresztül az angol amazon.co.uk részérôl. Egy brazil film, a címe “Lower City” (minden hónapban 3 DVD-t berélünk az Amazontól, azt hiszem, hogy havonta kb 5 fontba kerül). Két fiatal pasiról (az egyik fehér, a másik fekete) szól, akik Rio-kikötôn belül élnek és dolgoznak (kis csónakot tartanak) beleszeretnek ugyanabba a lányba, és az is vonzódik mindkettôjuk iránt. A pasik gyermekkoruktól szoros barátok voltak, de már a lány miatt folyamatosan egymással veszekedni, verekedni kezdenek, és mi több, az egyik pasi bûnözésbe keveredik, hogy fizessen a lányért. A film végkifejlete elég optimista, úgy látszik, hogy “harman párban” lehet a probléma megoldása.
22:00 lefeküdtünk, elolvastunk még egy fejezetet a könyvünkbôl, elaludtunk.

Idôjárás: enyhe, nappal többnyire felhôs, de miután sötétedett (17:00) viharos, esôs, szeles

[1] voluntary
[2] to assemble
[3] I can summarise
[4] every quarter
[5] it falls due
[6] (its) editor
[7] to make the case repeatedly
[8] the most pitiful
[9] meringue

2007. december 6., csütörtök

2007 december 5. szerda

Reggeli: zabkása, alma, egy pohár tej, vitamintabletták

Reggel / délelôtt:
09:00 leültem a számítógép elé, befejeztem az idei karácsonyi üdvözlôlapunk szerkezetének[1] a tervezését, majd kinyomtattam[2] kb 80 példányt. A karácsonyi hírlevelünket is befejeztem, és kinyomtattam kb 60 példányt.

Ebéd: buggyantott tojàs pirított kenyérrel, vörösbor

Délután:
13:30 elmentem kocsival, betértem[3] a Staplesbe, az irodaszer üzletbe, 100 C6 borítékot vettem.
14:30 elkezdtem írni a külföldre menô udvözlôlapokat (Amerikába, Japánba, Franciaországba, Magyarországra, Írországba), kimentem gyalogosan a postára, bedobtam.
16:00 elmentünk gyalogosan a mamához, útközben / idefelé menet betértünk a helyi élelmiszerboltba, vettünk egy süteményet a mamának. Beszélgettünk vele egy órát. Készítettem neki egy csésze teát, és toltam a kukáját a ház elé, mert holnap jön a szemétkocsi.

Vacsora: marhahús-pörkölt burgonyával, sárgarépával és gombával, vörösbor; utóételnek fagylalt mangóval

Este:
19:00 írtam a belföldre menô üdvözlôlapokat (NB én csak a szomszédunknak, az én barátaimnak és én rokonaimnak írtam, legyen az a külföldre vagy a belföldre menôket). A Lois fogja írni a többieket); holnap bedobni fogom.
20:00 tévéztünk, a brit képregények történelmérôl szóló mûsor ment, azután a bombayi fôpályaudvarról szóló mûsor.

Idôjárás: felhôs, enyhe
[1] the layout (of)
[2] I printed out
[3] office stationery

2007 december 4. kedd

Reggel:
08:00 zuhanyoztunk, lementünk az ebédlôbe

Reggeli: müzli, grépfrút, gyümölcslé, sült tojás, szalonna, kolbász, paradicsommal és gombával, tea (bekebeleztük: egy óráig tényleg zabáltunk: teletömtük magunkat!)

Délelôtt:
10:00 fizettük a számlát, kijelentkeztünk a panzióból, elmentünk kocsival hazafelé
12:00 leértünk egy pihenôhelyre a kávéra, aztán hajtottunk az M5-ös autópályára
13:00 leértunk a Sedgemoor Services pihenôhelyre, vécéztünk (elnézést a túlzott részleteket!) . Az ebédet kihagytuk (emlékezz: valóban óriási volt a reggeli!!!)

Délután:
14:30 hazaérkeztünk, kikapcsolódtunk, lehiggadtunk, kicsomagoltunk. Telefonáltunk a mamának, hogy végre megérkeztünk.

Vacsora: sültkrumpli tonhallal, majonézzel, salátával, vörösbor

Este:
tévéztünk, Val Doonicanról, az egykor népszerû ír énekesrôl szóló mûsort, majd Russell Brandról, a fiatal komikusról szóló mûsort megnéztünk. Azután “The Flight of the Conchords” címû sitcom ment: két naiv idióta új-zélandi énekes próbál befutni[1] New Yorkban. Azelôtt sohasem láttuk, nagyon vicces.

Idôjárás: felhôs, enyhe
[1] to “make it”, become famous

St Mawes: A Lois a strandon


2007 december 3. hétfô

Reggel:
05:00 korán ébredtünk és meguntuk a várakozást, elovastunk egy félfejezetet a könyvünkbôl
08:30 a Lois lement reggelizni az ebédlôbe, én pedig ágyban maradtam, szundítottam/szunyókáltam/szundikáltam

Délelôtt:
10:00 a Lois visszajött a szobánkba, pihentünk az ágyon. Egyedül voltunk a panzióban: a tulajdonos és a partnere mindkét kiment. Tökéletes béke!
12:00 Kimentünk, betértünk kocsival Truroba, parkoltunk, ebédeltünk egy kis görög kávéházban

Ebéd: sajtos zsemle paradicsommal és salátával, tea

Délután:
13:00 kicsit körülnéztünk a boltokban, megvettünk szendvicset és kekszet, mert terveztük a szobánkban vacsorázni
14:00 elmentünk kocsival a krematóriumba, ami a városon kívül fekszik, egy szép füves hegyen. Találkoztunk Frank-kal (Linda ferjével), Alison-nal (Linda egyetlen lányával, aki Svédorszában lakik és dolgozik), Rosemary-vel (Linda nôvérével), és Jayne-nel (az unokahúga).
14:30 elkezdôdött a gyászszertartás[1]
15:00 a szertartás után kicsit beszélgettünk Linda barátjaival és rokonaival, aztán elmentünk kocsival a tenger felé
16:00 megérkeztünk St Mawesba, egy kis városba, ami a tengerparton fekszik, a La Manche csatornára néz. Körülsétáltunk a kikötô közelében, de sajnos minden teaház zárva volt: befejezôdött a szezon, de milyen szép volt a kisváros, a tenger, a naplemente!
17:00 elmentünk kocsival Tresillion falu felé.
18:00 megérkeztünk a panzióba, felmentünk a szobánkba, bekebeleztük[2] / zabáltuk a szendvicset és a kekszet

Este:
20:00 kiment a helyi kocsmába vedelni[3] és kajával[4] teletömni[5] magunkat (csak viccelek: egy félpint sör (0,30 liter) és egy csomag burgonyaszirom/crisps (E.K)/chips(E.A)!)
21:00 visszamentünk a panzióba, tévéztünk, Erzsébet királynôrôl és a személyzetérôl[6] szóló mûsort megnéztünk, nagyon érdekes. Milyen szorgalmas Erzsébet! Milyen csodálatos nô a királynônk, különösen a szánalmas politikusainkhoz képest. Isten éltesse, Ôfelseege[7]!

Idôjárás: részben napos, enyhe
[1] funeral service
[2] we gobbled up
[3] to “knock it back”
[4] with nosh
[5] to stuff
[6] about her staff
[7] Your Majesty

2007 december 2. vasárnap

Reggeli: zabkása, alma, egy pohár tej, vitamintabletták

Reggel / délelôtt:
09:00 Az Alison és a Josie összekapták magukat, bekapcsoltak, elmentünk kocsival hazafelé
11:00 Mi is összekaptuk magunkat, bekapcsoltunk, elmentünk kocsival Cornwall felé
12:30 leértünk a Taunton Dene pihenôhelyre, megettük a szendvicsünket

Ebéd: sajtos szendvics paradicsommal, gyümölcslé

Délután:
13:00 továbbmentünk Truro felé
15:00 útközben betértünk Launceston városba, kerestünk egy teaházat, de sikertelenül, minden kajahely[1] zárva volt!
16:00 megérkeztünk Tresillionbe, egy kis faluba Truro város közelében, bejelentkeztünk a panzióba, felmentünk a szobába, kicsomagoltunk, pihentünk, kikapcsolódtunk, lehiggadtunk.
19:00 kimentünk vacsorázni a helyi kocsmába. Amint bementünk a kocsmába, a tulajdonos éppen felszerelte a karácsonyi világítást. Az életemben sohasem láttam annyi fényes világítást olyan szûk helyen: napszemüvegre volt szükségünk!

Vacsora: sárgarépaleves, bifsztek paradicsommal, gombával, salátával, sör

Este:
21:00 visszamentünk a panzióba, tévéztünk, a Cranford viktoriánus jelmezes sorozat harmadik epizódját megnéztük

Idôjárás: borzalmas, esôs, szeles. Nehéz és fárasztó volt az út Cornwall felé.

[1] nosh-place

2007. december 2., vasárnap

2007 december 1. szombat

Reggeli: “shredded wheat”, alma, egy pohár tej, vitamintabletták

Reggel / délelôtt:
07:00 beugrottam a Sainsburysbe, végeztem a heti bevásárlást nekünk és a mamának.
09:00 átmentem gyalogosan a mamához, vittem neki a heti kaját, fizettem egy pár számlát, készítettem neki egy csésze teát, beszélgettem vele egy órát. Hazajöttem.
11:00 játszottunk a Josie-val a nappaliban

Ebéd: paradicsomleves tonhalas szendvics, gyümölcslé

Délután:
13:00 Az Alison és a Josie elment kocsival Nailsea felé (Bristol közelében), hogy a bristoli “School Stories Book-Club” nevû könyvbarátok klubjának a tagjaival töltsenek idôt. Ennek a klubnak a tagjai különösen az iskolai történetek iránt érdeklôdnek. Amikor Alison Bristolban lakott, a klub havi találkozóiban/értekezleteiben vett részt: minden hónapban a klubnak mindenki tagja ugyanazt a könyvet elovasta, és megbeszélte együtt a klub találkozóján/értekezletén. Az iskolai történetnek hosszú hagyománya van Angliában. Nem tudom, hogy van-e ilyen vagy hasonló más országokban. Általában a történet egy internátusban[1] játszódik: kéthárom iskolás egy titkos bandát alakít, helyi büncselekményeket megold.
14:00 összekaptuk magunkat, készültünk a holnapi útra, becsomagoltunk. Holnap elutazunk Cornwallba, mert sajnálattal közlöm, hogy hétfôn a barátnônk, Linda temetése lesz Truro-ban.
17:00 Az Alison és a Josie visszatért. Játszottunk a Josie-val a nappaliban.

Vacsora: fôételnek rántott halszeletek[2] sült krumplival és brokkolival, gyümölcslé; utóételnek egres-püré[3] habbal

Este:
20:00 leültem a számítógép elé, elkezdtem kitervezni az idei karácsonyi hírlevelemet: ezt azokhoz a karácsonyi üdvözlôlapainkhoz mellékelünk, amelyeket olyan ismerôsünknak, akit ritkán látunk, akivel ritkán beszélünk. Azt akarom, hogy rövid és vicces legyen sok fényképpel, és ne legyen tele azokkal az unalmas mindennapi gondokkal, amelyek kutyát-macskát nem érdekelnek! (Megkérdezem magam: ezt a blogomat hány kutya, hánya macska szokta olvasni???!!! Pontos felmérés[4] kell!)

Idôjárás: részben esôs és felhôs, szeles.

[1] In a boarding-school
[2] fishfingers
[3] gooseberry puré
[4] survey

2007. december 1., szombat

2007 november 30. péntek

Reggeli: müzli, lekváros kenyérrel, egy pohár tej, vitamintabletták

Reggel / délelôtt:
08:30 elmentem gyalogosan a városba, kerestem egy új elemet az Ali videókamerájába. Három boltba betértem, de a megfelelô elemeket nem árulták. Beugrottam a Burtons ruhaszalonba, vettem egy ajándékutalványt[1] a Garethnak, mert hétfôn a szülinapja lesz. Hazajöttem
10:00 az Alison és a Josie elment kocsival Bristol felé. Az elôzô munkatársaival fog ebédelni, és nekik megmutatni a Josie-t is.
10:15 átmentem gyalogosan a mamához, átadtam neki a birtoklevelet, amit kölcsönöztem két nappal ezelôtt, és a pénzt, amit kivettem neki a bankból. Nem maradtam ott sokaig, mert a bejárónôje, Vicky éppen elkezdett lomtalanítani. Hazajöttem.
11:00 elmentem gyalogosan a faluba, betértem a postára, 50 “elsô osztályú” (azaz az elsôbbségi levelekre) és 100 “második osztályú” bélyeget vásároltam (41 fontba került! De karácsonykor mindenkinek sok bélyeg kell), aztán beugrottam a pékség-élelmiszerboltba, egy korpás kenyeret vettem

Ebéd: kolbász, krumplival, paradicsommal, és szárazbab-fôzelékkel, vörösbor; utóételnek körte

Délután:
14:00 felmentünk a hálószobába, lefeküdtünk, elovastunk egy fejezetet a könyvünkbôl, szundítottunk egyet. Két óra után felkeltünk
16:00 az Alison és a Josie visszaérkezett Bristolból. Játszottunk a Josie-val, miközben az Alison elment a Sainsburysbe kicsit bevásárolni
16:30 egy fiatal lengyel mûvészet szakos hallgatónô csengett az ajtón, ajánlotta megtekintésre[2] a fekete-fehér ceruzás rajzait. Tehetséges mûvész, igazán jók voltak a rajzok, de a falaink már tele vannak képekkel. Sajnáltuk ôt. Nekünk a mezei nyúl[3] tetszett, és megvettük, de hová tegyük????

Vacsi: marhahús kifôtt tésztával[4], kukoricacsutkával[5], paradicsom mártással, paprikával, cukkinivel[6], vörösbor; utóételnek fagylalt egres-pürével és habcsókkal[7]

Este:
21:00 tévéztünk, a Have I Got News For You címû vetélkedôt megnéztük, Clive Anderson volt a mûsorvezetô, egyik résztvevô a író/humorista Will Self. Nagyon vicces volt. Kár, hogy csak egy félórás mûsor ez!

Idôjárás: enyhe, felhôs
[1] gift-voucher
[2] offered for inspection
[3] hare
[4] with pasta
[5] with sweet corn
[6] with courgettes
[7] with meringue